Paradox - filozófiai szótár - enciklopédiák és szótárak
Paradox (görög paradoxonok - váratlan, furcsa) - tágabb értelemben: olyan állítás, amely határozottan eltér az általánosan elfogadott, megalapozott véleménytől, ami "teljesen helyes" tagadása; szűkebb értelemben - két ellentétes kijelentést, amelyek mindegyikére meggyőző érvek vannak.
Paradox módon az aforizmikus értelemben, mint "Az emberek kegyetlenek, de az ember kedvesek", minden vélemény és ítélet a jól ismert "ortodox" ellen. Az I. Newton univerzális gravitációjának törvénye, amely egyesíti az ilyen különféle mozgásokat, mint egy alma bukását és az orbitális bolygók mozgását, akkoriban paradoxnak tűnt. P. kétségtelenül árnyalta a fény hullámelméletét is, amely azt állította, hogy az árnyék közepén fényes foltnak kell lennie egy kis átlátszatlan lemezen.
A tudomány fejlődésének felgyorsítása azt eredményezte, hogy a paradoxon a modern tudományos ismeretek egyik jellemzőjévé vált. Ha száz évvel ezelőtt P. úgy érezte, hogy a bosszantó akadálya a megismerésnek, akkor világossá vált, hogy a legmélyebb és összetett problémák gyakran akut paradoxon alakulnak ki.
Különös szerepet játszik a logika a logikában. Tanulmányozzák, hogy az elméleti gondolkodás szokásos módszerei önmagukban nem nyújtanak megbízható előrelépést az igazsághoz. P. a naiv, intuitív formában a logika kritikájának tekinthető.
P. olyan tényező szerepet játszik, amely szabályozza és korlátozza a logikai rendszerek kialakításának módját. És itt össze lehet hasonlítani egy olyan kísérlethez, amely igazolja az ilyen tudományok rendszereinek helyességét, például, fizika és kémia, és arra kényszerítve őket, hogy változtassanak rájuk.
P. a logikai elméletben az alapul szolgáló feltevések összeférhetetlenségéről beszél. Úgy cselekszik, mint a betegség időszerű észlelt tünete, amely nélkül az utóbbit sokáig nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az antikvitás leghíresebb és összetett csoportja antinominek. Közülük: a "hazug" antinominak, Russell antinominak, Grelling-Nelson antinominak és másoknak.
Állványok valamelyest eltekintve a híres P. „Protagorasz és Evatl” és a változat, mint a „krokodil és az anya”, „Sancho Panza”, és mások. A legenda szerint a filozófus-szofista Protagorasz (5. sz. BC) arra a következtetésre jutott az ő Evatl diákja: Evatl, aki törvényt tanul, csak akkor fizet, ha első tárgyalását megnyeri. Tanulmányait követően Evatl azonban nem vett részt a folyamatokban. Protagorasz beperelte a bíróságon, így érvelve igényét: „Bármi legyen is az eredmény a bíróság Evatl kell fizetnie Azt sem győz az első eljárás, vagy veszít, ha nyersz, akkor fizet az ily módon kötött szerződést, ha a vesztes fizet ... a bíróság döntése szerint ". Ez Evatl válaszolt: „Ha én nyerek, a bírósági határozat, hogy kiadja nekem a fizetési kötelezettség, ha a bíróság nem az én javamra, azt fogja jelenteni, hogy elvesztettem az első folyamat, és nem fizetnek hatályba a szerződést.”.
Ha a vita megoldása alapján, hogy megértsék a kérdésre adott választ, ha Evatl kifizeti a Protagorast vagy sem, akkor nyilvánvaló, hogy a vita megoldatlan. A tanár és a tanuló közötti szerződés belső ellentmondás, és logikailag lehetetlen helyzet megvalósítását követeli meg: Evatlnak egyszerre kell fizetnie a tandíjért, és ugyanakkor nem fizetnie.
Az antinominek és a hasonló P. olyan érvelés, amelynek eredménye ellentmondás. A logikában sok más P. fajt is ismertek, és rámutatnak néhány nehézségre és problémára is, de kevésbé hirtelen. Különös érdeklődésük a P. pontatlan vagy homályos nevek. Ebben az esetben nem világos, hogy mely objektumok tartoznak ebbe a névbe, és amelyek nem (lásd a pontatlanságot).
A P. elemzés hozzájárult a logika alapjainak tisztázásához, konkrét elméleteinek javításához. Ami a központi logikai antinomitákat illeti, akkor a logikában igen hatékony módszerek találhatók ki a megszüntetésükre. Eddig senki sem fedezett fel, amiért megoldást nem találtak volna.
Keresőmotor segítség