A politikai válságok szociológiája
A politikai válság olyan válság, amelynek politikai konnotációja van, talán az államok között vagy az államon belül. A belső politikai válság az állam olyan helyzete, amely a politikai erők közötti összehangolt fellépések lehetetlensége miatt alakult ki, amelynek következménye az összes jogalkotási folyamat nehézsége és az állami ellenőrzés gyengülése.
A III. Század Római Birodalma válsága
Néhány katonai és politikai válság az új és modern időkben:
Angol-portugál válság 1889-1890
A Tangier-válság (1905-1906)
A boszniai válság (1908)
Az Agadir válság (1911)
Az Aland-válság (1917)
A szudéta-válság (1938)
Az 1953-as berlini válság
A Suez-válság (1956-1957)
A Tajvani-szoros második válsága 1958
A kongói válság (1960-1965)
Az 1961-es berlini válság
A karibi válság (1962)
Az 1968-as lengyel politikai válság
Izrael-Libanon válság (1982)
- Extrakciós (kitermelési) képesség, azaz anyagi és humán erőforrások kitermelése (mozgósítása) (pénzügy, támogatás, tehetségek vonzása stb.);
- elosztó (elosztó) lehetőség, azaz a rendelkezésre álló erőforrások elhelyezés és elosztása a társadalomban a tényleges igényeknek megfelelően;
- reaktív képesség, azaz a társadalom egészéből vagy egyéni csoportokból származó többszörös követelmények (hívások) időben történő megfontolása;
- kommunikációs lehetőség, azaz népszerű elképzelések a társadalomban, szlogenek, szimbólumok, a képesség, hogy fokozzák a rendszer összes elemének kölcsönhatását.
Jelentős (skála) képességekkel rendelkezik, a rendszer nemcsak stabilitást biztosít, hanem serkenti a szükséges változtatásokat. A stabilitás és a változás közötti egyensúly a politikai rendszer hatékonyságának egyik legfontosabb mutatója2.
Így azt a következtetést lehet levonni, hogy a "stabilitást" mint koncepciót csak azok a folyamatok és jelenségek jellemezhetik, amelyek a változásokhoz kötődnek, mind a lineáris, mind a probabilisztikus tulajdonságok okozati mintái. Ez vonatkozik a politikai stabilitásra is. Olyan politikai rendszer, amely működése során megsérti az identitás kereteit, vagyis ellentmond a saját természetének, elveszíti stabilitását.
A destabilizáció mutatója a politikai rendszer működésének eredménye, ami nem volt várható és elfogadhatatlan (nemkívánatos). A stabilitás (instabilitás) becslései függnek mind a releváns információk rendelkezésre állásától, mind a politikai folyamatok résztvevői ideológiai és politikai pozícióitól, a politikai élet és a tevékenységek témáitól. Ezért különleges eljárások (mutatók) kifejlesztése különös jelentőséggel bír, lehetővé téve objektíve a politikai rendszer állapotának és stabilitásának mértékét.
Ugyanakkor figyelembe kell venni legalább három szempontot. Az első egy olyan rendszer, amely magában foglalja a társadalom politikai szférájának holisztikus és összetett fejlődésének törvényeit és tendenciáit, valamint a folyamatban lévő folyamatokat egy adott történelmi időkben. A második a kognitív, a szükséges tantárgy rendelkezésre állása, a politikai irányítás különböző szintjein kialakuló eseményekről, jelenségekről és folyamatokról szóló időszerű és kellően teljes körű információ. A harmadik egy funkcionális, amely a politikai folyamat témáinak terveiből és programjaiból áll, és figyelembe veszi a politikai tevékenység lehetséges és valós eredményeit.
Egy olyan politikai rendszer, amely képes különböző érdekek összekapcsolására, az együttműködésre és a megállapodásba való készségre, a csoportos és vállalati politikai tevékenységek összehangolására, a stabil politikai rendszerek osztályává sorolható.
A politikai tevékenység elválaszthatatlanul kapcsolódik a hatalom problémájához és működésének jellegéhez. A hatalmat széles tömegek és az állampolgárok különböző szövetségei támogatják, és az is elutasíthatják. Támogatás lehet az első helyen, az úgynevezett „szituációs”, amelynek értékelése alapján a vállalat-specifikus döntéseket az állami hatóságok által végzett állami politika nyilvános kijelentések, konkrét politikai cselekvés, a személyes tulajdonságok a politikai vezetők. Másodszor, diffúz, elsősorban a politikai rendszer felé terjeszkedik, amely a társadalom és az állam közötti kapcsolat legvonzóbb jellemzőit testesíti meg. Ez egyfajta pozitív értékelés és vélemények egy olyan csoportja, amely segíti a társadalmat abban, hogy elfogadja (vagy legalábbis elviselje) a hatalmi struktúrák egészét. Diffúz támogatás tulajdonít számos jellemzőt, különösen az időtartam, áramlás szoros kapcsolatot a folyamatok a szocializáció és megszerzése politikai tapasztalata az egyének, amelynek célja, hogy felmérje a politikai rendszer egészét, és nem hivatalnokok a hatalom.