Az állam sajátossága más államokhoz fűződő kapcsolataiban nyilvánul meg
A személyiség, az állam sajátossága más államokhoz fűződő kapcsolataiban is megnyilvánul. Ezért az állam ereje a hatalma kívül esik. A közönség és napjaink újságírásában megszokott szokásos racionális szemlélet az állam külső hatalmát belső struktúrájától és a belső kapcsolatok fejlődésétől függ. De az állam misztikája abban a tényben rejlik, hogy az állam "nép" fölötti hatalma a külsõ állami hatalom túlnyomó többségének távoli, idegen, elvont eszméjével támasztja alá. Az alárendeltségről nem azt értem, hogy külső és erőszakos, hanem belső és erkölcsi alárendeltség, az állami hatalom társadalmi értékként való elismerése.
Az állam élete többek között a mások fölötti uralkodásból áll. Már régóta észrevették, hogy a hatalom és a kormányzat olyan embereket hoz létre közöttük, akik irracionális és szuper-intelligens kapcsolatban állnak, hogy a hatalom egyfajta báj vagy hipnózis. Az észlelés teljesen igaz, hiszen a hatalom nem csupán a közösség megrendeléséhez szükséges eszköz, hanem a társadalmi élet rendjének racionalizálása. Ezért mindenekelőtt a hatalomra mint az állami hatalom eszközére alkalmazható.
Éppen ezért a misztikus hatalom oly egyértelműen és vitathatatlanul kiderül a háborúban, amikor az állam misztikus természete kiderül, amelyért a hatalom védelmében az emberek a hatóságok parancsára halnak meg.
Azt mondtuk, hogy a hatalom az állam külső hatalmának eszköze, és mint ilyen, az általa irányított embereket tartja. Ha megáll a legfontosabb, leginkább az állam kinevezésének misztikus lényegéhez kötődik, akkor a hatalom ingadozik, majd elesik. (.)
A nemzeti elv szorosan kapcsolódik az államhoz, és megosztja vele a szupramentális vagy misztikus jellegét. (.)
Ezért, amikor a nyelv az államiság szerveként, az állampolgárság és a kultúra kifejeződésében fejlődött ki, az államiság halála nem ölte meg az állampolgárságot. (.)
(...) A nemzet elsősorban kulturális egyéniség, és maga az állam egy fontos alak a nemzet kialakításában, mivel ez kulturális erő.
A nemzet szívében mindig van egy kulturális közösség a múltban, a jelenben és a jövőben, közös kulturális örökséget, közös kulturális munkát, közös kulturális törekvéseket. (.)
(...) Az állam és az állampolgársághoz hozzátartozik az ember megterhelhetetlen vallási igénye. A vallásban egy személy elhagyja a korlátozott, személyes létezés szféráját, és egy szélesebb, többnemzetiségű létezéshez kapcsolódik. (.)
Megjelent: Struen P. Patriotica: politika, kultúra, vallás. Szo Art. az 1905-1910 közötti öt évre. Szentpétervár. 1911, p. 99-107.
AZ OROSZI FORRADALOMRÓL SZÓLÓ REFLECTIONS
1. A VILÁG HATÁSA UTÁN
Lehetséges ebben az értelemben a bolsevizmus nyugaton?
(...) A nyugati világháború előtt nyilvánvaló jelenség volt, amelyet nem lehet meghatároznunk, csak mint a szocializmus válsága, és amelyet pontosan az idejében pontosan jellemeztem. T. n. Marx tudományos szocializmusa vagy marxizmusa azt állította, hogy a szocializmus a termelés szisztematikus szervezete, szocializálódása vagy szocializálódása lesz, a proletariátus államhatalmának lefoglalása, vagyis egy politikai forradalom alapján. A szocializmus válsága és elképzelései, amint mondtam, régen a háború előtt kezdődtek, és két úton kezdődött. Egyrészt a politikai parlamenti harc módszere, amely a hatalom lefoglalására való felkészülésként a szociáldemokrácia által használt és prédikált, megkérdőjelezte és elutasította az ún. a szindikalizmus, amely inkább az úgynevezett "közvetlen" és elsősorban gazdasági cselekvést előmozdította sztrájk és más küzdelem formájában. Az ortodox marxista szociáldemokrácia forradalmi politikájával szemben ez az anarchikus eszmék alapján nőtt szindikalizmus forradalmi közgazdaságt jelentett. Valahogy a gazdasági zavargások formájában a kapitalista társadalom új formává való átalakulását végre kell hajtani. Ezzel párhuzamosan maga a marxista szociáldemokrácia is elindult: a szociáldemokraták egy része nem hitt a hatalom lefoglalásában, a politikai forradalomban, a proletariátus diktatúrájában, mint a szocializmus megvalósításának. A szocializmus forradalmi megértését felváltotta az evolúciós. (.)
De most már tudjuk, hogy a bolsevizmus a szocializmus összeomlása is. A szocializmus két oldala, a szocializmus két oldala összeütközött a bolsevizmussal, és ez a tapasztalat a szocializmus képtelenségét tárta fel, ahogy azt eddig gondoltam, vagyis mint integrált konstrukció.
A szocializmusnak először az emberek egyenlősége (egyenlőség elve) szükséges. A szocializmus másrészt a teljes nemzetgazdaság megszervezését, és különösen a termelési folyamatot igényli.
A szocializmus mind a kettőt, mind a másik pedig a másik kedvéért szükséges. De mindkét elv teljes, vagy végső megvalósításában ellentétes az emberi természetgel, és mindkettő, amely még biztosabb és fontosabb, ellentmond egymásnak. Az emberek egyenlősége alapján nem tudod megszervezni a termelést. A termelő erők növekedése a marxizmus elméleti és gyakorlati alfa és omega, a tudományos szocializmus ezen alapja.
A szocializmus, ahogy a marxizmus tanítja, megköveteli a termelő erők növekedését. A szocializmus - az orosz forradalom élménye tanít nekünk - összeegyeztethetetlen a termelő erők növekedésével, sőt, ez a hanyatlásukat jelenti.
Az orosz forradalom, tehát van egy világtörténelmi jelentőségű, ez egy gyakorlati cáfolata szocializmus valódi értelemben a tanítás a termelés szervezése alapján az egyenlő emberi lények, van egy cáfolata egalitárius szocializmust. Ezen az alapon nemcsak a társadalom produktív erõinek emelése, hanem halálos visszaesés. Mert egalitárius szocializmus a tagadása a két alapelv, amelyre bármilyen fejlődő társadalom: az ötlet egy felelős személy viselkedése általában, és különösen a gazdasági magatartás és gondolatok aránya az emberek szerint a személyes polc, különösen a gazdasági érvényességét. A mozgó társadalom e két elvének gazdasági szankciója és alapja magán vagy személyes tulajdon. (.)
Az állam összeomlását az értelmiség és az emberek között a nemzeti tudat hiánya miatt szenvedtük el. Annyi ideig éltünk a legerősebb államiság pajzsa alatt, hogy nem éreztük ezt az államosságot és a mi felelősségünket. Elvesztettük az államiság érzését, és nem tettünk magunkat nemzeti érzésnek. Éppen ezért a történelem új formában hozott minket olyan feladatokhoz, amelyeket az őseink örökre megoldottak. Az egyetlen üdvösség számunkra az állam visszaállítása az országos tudatosság újjászületése révén. Miután az emberek tömegei vadul üldözték személyes jólétüket, és ebben a törekvésben elpusztították az őseik történelmi örökségét, nem maradt más, mint az állam és a nemzeti elnevezés nevében. Oroszországot tönkretette az értelmiség nemzetisége, az egyetlen olyan eset, amely a nemzet nemzeti agyának feledéséből fakadt a világ történetében.