Az IMF ajánlásainak hatása a fejlődő országokban a gazdasági válság idején
Sultanov Mazahir Alif oglu,
a Bakui Állami Egyetem disszertatója.
Az IMF ajánlásainak hatása az országra a gazdasági válság idején a fejlődő országban
Az IMF egyik végső célja a világ stabilitásának védelme. Az antirecessziós intézkedések. Sok kritika az utóbbi időben az IMF címére tartozik. Azok a válságok okai, amelyekben az IMF-et értékelték a cikk. Egyszerűen csak rövidesen érinti az IMF ICF tevékenységét.
Nemzetközi pénzügyi szervezetek. államközi megállapodások alapján létrehozott, az országok közötti deviza-, hitel- és pénzügyi kapcsolatok szabályozása, az országok gazdasági fejlődése, hitelnyújtás támogatása. Ilyen szervezetek közé tartozik: a Nemzetközi Fizetések Bankja, a Nemzetközi Valutaalap. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Nemzetközi Fejlesztési Szövetség, International Finance Corporation. Európai Beruházási Bank. regionális nemzetközi fejlesztési bankok. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az ENSZ szakosodott ügynöksége gyakorlatilag a világ monetáris rendszerének intézményi alapja.
Az IMF célja, hogy szabályozza a tagállamok monetáris és hitelkereteit, és pénzügyi segítséget nyújt számukra a rövid távú és középtávú devizahitelek nyújtása révén a fizetési mérleg hiányából eredő nehézségek leküzdésében. Az Alap az ENSZ szakosított intézménye, és a világ monetáris rendszerének intézményi alapja.
Az évtizedek óta eltelt a második világháború jelentős változások mentek végbe a világgazdaságban és a monetáris rendszer, ami növelte a fontosságát és sürgősségét a feladatokat végzi az IMF, de ugyanakkor azt követelte, hogy a kiigazítás és a reform. A technológia és a kommunikáció terén elért gyors előrehaladás elősegítette a piacok nemzetközi integrációjának növekedését és az országok gazdaságai közötti szorosabb kapcsolatok kialakulását. Az összefüggésben a növekvő nemzetközi integráció és kölcsönös függőség gazdasági jólétének bármely ország, elveszett függ más gazdaságok teljesítményét és rendelkezésre állását, nyitott és stabil globális gazdasági környezetben.
Következésképpen a globalizáció aktívabb nemzetközi együttműködés kialakítását teszi szükségessé, ami viszont további felelősséget ró az ilyen együttműködést szervező nemzetközi intézményekre, beleértve az IMF-et is.
Kétségtelen, hogy a globalizáció nagy előnyökkel jár számos ország számára. A világgazdaságba történő integráció minden olyan stratégia szerves részét képezi, amelynek célja, hogy az országok javítsák életszínvonalukat. De a nemzetközi tőkeáramlatok mennyiségének növelésével és az ilyen áramlások gyorsulásával növelte a pénzügyi válságok kockázatát. Ugyanakkor fennáll az alacsony jövedelmű országok további lemaradásának kockázata, amely a globalizáció még nem jelentett jelentős előnyöket, mivel a más országok életszínvonala javulni fog.
Annak érdekében, hogy csökkentsék a kockázatot a jövőbeni pénzügyi válságok, és megkönnyíti a gyors legyőzése válságok IMF együttműködik a kormányokkal, a tagállamok és más nemzetközi szervezetek, a szabályozó hatóságok és a magánszektor erősítése a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer.
A 20. század közepén számos jelentős gazdasági válság fordult elő, amelyek a világ különböző régióiban: Latin-Amerikában, Afrikában, Kelet-Ázsiában és Oroszországban érintettek voltak.
A nemzetközi pénzügyi szervezetek, elsősorban az IMF, amelynek egyik fő célja a pénzügyi stabilitás megőrzése a világon, válságellenes programok megvalósításában, nem mindig érte el a kívánt eredményt.
Az IMF válságellenes műveletei Latin-Amerikában nem eredményezték a várt eredményt. Ez a válság egyértelművé tette, hogy ugyanazokat az eszközöket nem lehet ugyanazokkal a különböző országokban használni ugyanolyan sikerrel. Az argentin mulasztás nem csak a legnagyobb adósságteljesítés volt a történelemben, de talán a legnehezebb.
Érdemes megjegyezni, hogy sok ország, sőt az egyes kontinensek sem kevésbé észrevehető pozitív eredményeket mutattak be az IMF és a Világbank programjainak bevezetésében.
Az 1990-es években az afrikai országok az IMF és a Világbank által javasolt strukturális átalakulás és gazdasági stabilizáció politikájának fokozatos megvalósításába kezdtek átmeneti időszakot. A politika célja az volt, meghatározott hivatalos nyilatkozatai képviselői az IMF és a Világbank, hogy gyorsítsa fel a formáció a mechanizmus, az úgynevezett „kínálati közgazdaságtan”, mint egy sokkal hatékonyabb, mint a jelenlegi van egy félgyarmati gazdasági modell.
Afrikában egyre gyakoribbak az IMF és a Világbank ajánlásainak vakon követésére irányuló tiltakozások. Tehát a jól ismert nigériai tudós és K. Ake nyilvános alakja közvetlenül kijelentette, hogy teljesen ki kell hagyni a strukturális alkalmazkodási programokat. A Sierra Leone G. Lardner közgazdász szerint a strukturális alkalmazkodás a kontinenset válságból a másikba vezette, a szegénységtől az elszegényedésig.
Az amerikai közgazdász, Joseph Stiglitz sok kritikát fejt ki az IMF politikáiról a fejlődő országokban. Különösen említi az Etiópia példáját, ahol az IMF politikája nem hozta az országot új fejlettségi szintre, még mindig Afrika egyik legszegényebb országa marad.
Joseph Stiglitz szerint az átmenet egy évtizede nemcsak azoknak, akik Oroszországot tanácsoltak, hanem a gazdaság neoklasszikus modelljének is. Stiglitz szerint a szükséges eszközök és fejlesztési célok halmaza sokkal szélesebb, mint amit a washingtoni konszenzus javasol. A fejlesztés célja az életszínvonal javítása, beleértve az egészségügyi és oktatási rendszerek fejlesztését, a természeti erőforrások és a környezet megóvását, a demokrácia fejlődését és a döntéshozatali folyamatban való részvételt. Tehát az IMF Oroszországra kivetett monetarista stratégiája valójában a nemzetgazdaság összeomlásához vezetett. A közvélemény tudatában arra a gondolatra hívták fel a figyelmet, hogy a kibocsátási sor legkisebb lépése tele van a hiperinflációval. Természetes, hogy egy olyan országban, ahol a hiperinfláció tapasztalható, az ilyen "ajánlások" termékeny talajra esett. Ennek eredményeképpen a gazdaság összeomlott a pénzhiány miatt, a behozatal elárasztotta a kereskedelmet és a gazdasági térséget. Ezért felmerül a logikus kérdés: vajon az IMF Oroszországgal és más fejlődő országokkal kapcsolatban annyira pártatlan volt-e, mint amilyennek állítólag státusznak kellene lennie? J. Stiglitz így szólt: "Őszintén szólva az IMF túl sokat törődik a Wall Street érdekeivel."
Egyes országokban, mint például Latin-Amerikában (és nem az összes) a piacgazdaság átalakítási program adta megfelelő eredményt a másik, mint ahogy az a legtöbb afrikai országban, pozitív fejlemények felé civilizált piac nagyon kicsi, az IMF politikája és a Világbank, amely a gazdasági növekedés ösztönzésére és a szegénység elleni küzdelemre irányult, nem eredményezte a várt eredményeket.
Ha megpróbáljuk elemezni, hogy az IMF és más MPI-k számos programja miért nem érte el célját, és néha még rosszabbá tette a helyzetet a válságban szenvedő régiókban, számos oka van.
Először is e szervezetek politikáját elsősorban a fejlett országok határozzák meg. Másodszor, a közgazdászok, akik a k, annak ellenére, hogy egy nagyon jó oktatás, és tisztában vannak a fejlődő országok problémái iránt, nem tudom, a mély a probléma lényegét, ezért nagyon nehéz kialakítani egy hatékony cselekvési tervet, és határozza meg a politika tekintetében egy adott országban. Harmadszor, gyakran a megszerzése szempontjából finanszírozási lett az IMF követelményeinek gyors privatizáció és liberalizáció az országokban, amelyek az utat az átmenet a piacgazdaságba. Negyedszer, a külföldi befektetések vonzása gyakran az egyik legfőbb cél az MPI-k stabilizációs programjának végrehajtása során. Ötödször, az MPI gyakran hiányzik az átláthatóság fejlesztése a programok és politikák, döntések gyakran zárt ajtók mögött, bár az IMF és más szervezetek nem magánszervezetek.
A fentiek alapján megállapítható, hogy eljött az idő, amikor meg kell reformálni a nemzetközi pénzügyi intézmények, melynek végső célja kell legyen, hogy az MPI-képes lesz hatékonyan használják erőforrásaikat, hogy megoldja a válságot a globális gazdaság és leküzdésére a globalizáció negatív hatásainak.
Mindez egy komplexumban, és magukban a nemzetközi pénzügyi szervezetek megreformálásához szükséges intézkedések hosszú időre szólnak. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy nyitott legyen erre a folyamatra, bonyolult tanulmányokat folytasson e témában, és megvitassa az ilyen tanulmányok eredményeit, hogy végrehajtásuk minden lehetséges negatív következményét fel lehessen azonosítani és minimalizálni.
Fontos az államszervezeti struktúrák funkcióinak és tevékenységi körének fontos megoszlása: az Azerbajdzsán Köztársaság Pénzügyminisztériuma, az Azerbajdzsán Köztársaság Központi Bankja és az Azerbajdzsán Köztársaság Gazdasági Fejlesztési Minisztériuma. A szervezeti struktúráknak, amelyek tevékenységei a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való együttműködéstől függenek, világos cselekvési programot kell készíteniük, amely viszont folyamatos koordinációt igényel a világosan meghatározott állami stratégiai prioritásokkal összhangban. Az Azerbajdzsán Pénzügyminisztérium modern fejlesztésének átalakítási feltételei, mint a pénzeszközök felhasználásával történő javításának kötelező előfeltétele, általános szerkezeti reformra szorulnak. Ő nyitja meg az utat az állam potenciáljának kihasználásához. Ezt a feladatot a világgyakorlat által vizsgált kritériumoknak megfelelően és az ország jelenlegi eseményeinek megfelelően kell elvégezni.