Nietzsche filozófiája
Friedrich Nietzsche (1844-1900) egy német filozófus, filológus, az individualizmus, az önkéntesség és az irracionalizmus prédikája: a kultúra egy ember elnyomására és rabszolgaságára szolgál.
Az élet filozófiája ellentétes a klasszikus racionalizmussal, a mechanisztikus természettudomány válságára reagálva, amely a próba szellem szigorának és pontosságának elvén alapul.
A német romantika hagyománya szerint az élet az elsődleges és eredeti valóság.
F. Nietzsche-t a "filozófia" fogalmának szokatlan felhasználása jellemzi.
Ötletek - töredékek és aforizmák formájában. A filozófiai rendszer felépítésére tett kísérletek idegenek neki. F. Nietzsche szerint a világ egy állandó válás és céltalanság, mely az örök visszatérés eszméjében fejeződik ki. Csak a "dolog" fogalma jelenik meg a stabilitás pillanataként a káoszban.
A klasszikus értelemben vett tudáselmélet nem a gondolkodó különös figyelmet kapott.
Nietzsche kijelentései a szubjektivizmussal és az agnoszticizmussal vannak átitva. A demokrácia és a történelmi haladás elveinek elutasításával ellentétben áll az amor fati-val - "a sors szeretete"; elutasítja az egyenlőség és az igazságosság eszméit "az emberi természet integritásának szétzúzásával".
A nietzschei "felettes" az erkölcs kritikája, amely bomlik, engedelmességet, türelmet, lelkiismeretességet vállal: mindez lágyítja és ellazítja az ember akaratát. F. Nietzsche hypertrophized, különösen a hatalom: prédikált egy "erős személyiség" kultuszát, amelyet a hatalom szomjúsága birtokolt. Az erkölcs kritériuma tisztán önkényes, az emberi viselkedés minden formája álcázza "a hatalom akarását".
Nietzsche-nek nagy lendülete volt a tükröződésében a kereszténység kritikája, amely Németországban körülvett. Nietzsche, mint Kierkegaard, éppen úgy érezte, hogy az emberek vallják a kereszténységet, keresztényeknek nevezik magukat, és maga a kereszténység szelleme elpárolog. Nietzsche az "Isten halott" kifejezésben kijelentette, hogy a kereszténység egyetemes hűtésének valódi ténye, a helyzet összetettségének megértése, amikor a társadalom és a kultúra elvesztette lelki irányultságaikat és örök értékeit.