Eugene Roizman
Jekatyerinburgi polgármesternek az "Új"
Szeretnék élni. És nem csak.
Egy másik országban,
És nem az, ami ma
(ilyen) Élek,
Bárhol is tudtam meghalni, nem harcban,
de háborúban,
Hol a megértés az "ember" nem csak
rendelkezésre állás ...
Ahol tiszta hajnal van, aztán
egy riasztó naplemente,
Ott, ahol útnak indulnak az úton
anélkül, hogy szidtam, sírnék és sírnék,
Ahol az ablakok világítanak és hol
éjjel nem alszanak,
Hol van a szó konkrét jelentése?
„Szerencse”.
És régóta beszélhetek róla,
De tényleg megértettem: minden sokat
közelebb
Csak lélegezzen, mosolyogjon,
és kelj fel, és nyissa ki az ajtót,
És lépj át a küszöbön, minden szabadság
és élni. És túlélje.
És amikor hazudok, hadd ne éljek
tavasszal.
Hadd folytassam álmát
sem győzelemről sem,
És hadd ne álmodjak tovább
színes álmok,
És hagyd, hogy az autóm nélkülem
el fog indulni.
Menjünk dolgozni a felhőkben
És valahol leteszünk.
És nem fogják elvenni,
Menjünk dolgozni az Iset-nél.
Menjünk dolgozni az ököllel,
Elpusztítunk minden kollektív gazdaságot.
Vagy öklével együtt dolgozhat,
És töröljük az orrot.
Szóval jöjjön, testvér, az öklével.
Haladás. Nyomja meg a kezét.
És ha nem, akkor a mezőgazdasági munkások
Menjünk a kulakokra.
... Elmehet. Állítsa le a holdat.
Az alalunáris világ fehér a hold alatt.
A hold repül. Ő túl van rajta
ország.
Fussunk, futunk az országba.
Messze. Átlátszó hold
fény.
A hold könnyű, könnyű és messze van.
És utána. Nincs más út.
És a fehér út vezet a felhők mögött.
Egy riasztó szaglás. Elhajtottam a csomagot.
Szörfököl. Spray az arcon.
A hold eltűnt. A nap nem emelkedett.
De mindez végül megtörtént.
Az az út, amelyet még nem tudtam legyőzni.
Hová mentem, miről beszélek?
És elveszett, és nem repül.
Bocsáss meg mindazokat, akiket ismételtem ...
Az udvaron csikorogott a csicsóka
és a morzsolt dohány,
egy tányéron feküdt
szomorú paszternat.
A szél füttyentett,
gallyak remegve,
és levél hullott a nyírfából,
Ferenc neve volt.
És a folyó felett állt
egy komor park,
a séta ott,
a neve Mark volt.
Egy hegedűs játszott és játszott,
rejtőzik a tetőn,
és odament hozzá, sétált
magasabb
magasabb
felett.
A birodalom összeomlása. Noisy rabszolgák.
Spartacus sokkban. Megvilágosodott arcok.
De a töltött vezető fogságban van,
És a tartományokból koporsók áramlanak.
A külvárosok forróak. Elkülöníteni őket
Szeretném. Ki az erdőben, ki
gombákhoz -
Bárhol. Ha csak a sorsból.
És a császár szabadon lõhet.
A szenátus rohadt. Csak az igazítás
Igen, arrogancia.
Mindenki bajba került. Itt az ideje, hogy levágjuk
vállpántok.
Szíria visszavonja a légiókat.
Rendben. Itt szükség van ezekre.
A birodalom, mint az óvszer,
Hogy a fiúk megcsalták az összes tömegt,
Ez felrobban, anyám.
alig
A birodalmat a bennszülött fogja megmenteni.
Mit tegyek? Nem tudom magam.
De tartsd be.
És tiltakozzanak a tiltott
jelent.
A költő nem tud megmenteni magát
repülés.
De még mindig ki akarsz kiabálni:
"Legyetek!"
Belefoglalatlan szonett
Nagy zavaros országban
folyók,
Ahol minden együttérzés méltó,
Arrogáns rabszolga és vak
harcos
Az alkalmi király és egy ritka ember,
Egy olyan országban, ahol a homok piramisai,
Ahol a homály örök, és a hó nem olvad,
Ahol ősszel őrzik a hadsereget,
A csapatok belépése és elhagyása ...
És ott nőttem fel ... megfojtottam a sértést.
Gyere hozzám, én neked
Nem megyek ki.
Nézz vissza - az ikrek
ezer éve
... Lépések. Adja a kezét. Ne rohanj.
Ott kigyulladt a fény. Ne lépj tovább.
Tegnap szétszóródtam
Indulatszavak.
Tehát minden döntött. Maradunk.
Nem megyünk. És ne siessen.
Aki akarja, -
tekercs. elsiet
És te megy ott. Valahogyan
áttörni.
És ha nem megyünk át, akkor szakítunk.
Kinek van szüksége, egy ilyen élet,
És nincs rá szükséged - vegye be
és megtagadják.
És minket - mi valahogy
áttörni.
Ne rohanjon bele az érvekbe.
Minden döntött, és nem fogunk futni.
És nem azért, ami távolról sem édesebb.
Aki itt maradt, ez minden
szokott.
De hogy hagyja el az orosz nyelvemet
nyelvet.
Attól tartok, elmehetek. El fogják venni.