Kaipora, az indiánok világa
Egy indián kedvenc foglalkozása vadászott. A hajnalig sötétedésig az erdőben vadászott.
Egyszer egyszer csak három vadat tudott lőni. Csak a fáról kellett leszállnia, mert távolról hallotta a sípoló sípot. A Kaipor erdei bozótja volt, a környező erdők fő állványa, hogy meglátogassa Cabanos állományát. Hamarosan egy vékony fekete ka-ban bukkant elő az erdőben. Erre egy kis fekete szőrös majom lovagolt. Ez volt a Kaipor erdeinek forrongó ura. Egy dühös vaddisznóval dühösen morgolva elrohant a meggyilkolt testvéreihez.
És akkor történt egy csoda. Kaipora párszor rúgott rájuk mágikus lándzsájával, és felugrott, mintha semmi sem történt volna. Csak a legnagyobb vaddisznó Kaipore-nak kellett ilyen őrületgel piszkálni, hogy eltörte a rogatina egyik szarvát. Csak akkor állt fel a vadmacska, megrázta magát, és követte a rokonokat.
A perturbált vadász nem halt le közvetlenül a fáról a földre. Rémülten körülnézve hazatért.
Másnap megnézte a szomszédját, az unokatestvére. Amint elkezdtek beszélni, az illetlen indián belépett a kovácsba, és követelte, hogy gyorsan rögzítse a lándzsát. A vadászunk azonnal rájött, hogy ki az!
Akarta, hogy legyen szíves Kaipore, Hunter rohant felfújni a harmonika haladjanak, de ő úgy ügyetlenül, hogy az indiai-Kaipora nem tud ellenállni, tolta a vadász, és ő kezdett pumpálni a fújtató. Olyan okosan kiderült, hogy egyszerűen csak látszott. Idővel ő énekelte a dalt, akinek szavai tűnt vadász nagyon értelmes:
Ki sétál az erdőben, látni fogja a csodát. Csodát fog látni, de csak arról a szóról, ami még nem volt.
Kétszer anélkül, hogy kétszer gondolkozna, a vadász becsapódott az utcára, és ilyen volt. Ő nem csak sertéshúsokat ölt meg, de általában azóta inkább nem terjedt el véletlenül láttára vagy hallására.