De ez nagyon szomorú
Ez a vers Lenore Goralik. Általában, figyelmeztettem.
Minden hónapban látok, mint egy szent hely üres a szomszédos óvoda,
Mivel a fiam nezachaty vérzés a huszadik,
Nyugszik fájdalmas dobogó, ő meg akar születni,
Blood sír, suttogások, anya, azt is jól jön,
Mi a fene, hogy miért nem akarja, hogy iszik velem?
Énekelek neki egy dalt a húga és testvére,
Soha nem sírni appelplatse.
Azt csavarja az embrió, hogy megakadályozza őt a harcot,
Ahhoz, hogy nyomja meg a hasam fűtés pad felmelegedni tőle,
Azt mondják, hagyjon békén, ne hülyéskedj, nyer, ha nyer,
Örüljetek, hogy egy hónap van szolgált,
Akkor volna felsikoltott rémületében, amikor látta, ahol találta magát.
Azt mondja, úgyhogy megértette volna.
Olvastam neki egy verset egy lány a Gernika,
Körülbelül a szemét, nem lát, mit csinálnak a kezét.
Azt mondja: Mit gondolsz, ez rémisztőbb, mint rothadás táblagépén,
Szakítani a sejtekbe, véres harmat csepp a párna,
Minden hónapban, tudja, hogy nem szeretsz Ha morzsát
Nem akarod, hogy nekem nincs mellények, nincs piros szál,
Vagy nézz a szemébe, vagy megtudni a jelöléseimet?
Szeress, anyám, engedjen ki a ketrecből.
Mondom neki egy történetet anyám,
Ahogy sírt keresztül az altatás, amikor eltávolították a méh,
Mondom neki: Jól van, nyersz, azt hiszem, most mit kell tennie;
Nem szeretlek, de megpróbálom, hogy jobb,
Érezd vékonyabb, kevésbé félnek téged,
Csak ne menj el, ne hagyj el, hallod?
Azt mondja: Gyere, itt az ideje, hogy befejezze, én szinte nem létezik,
Így - az utolsó csepp, egy vérrög fekete szív, piros szál.
Azt mondta, beszéljünk többet, anya, én még mindig nem jött, hogy született néktek,
Vérzik, sírni, könyörögni, küzdelem,
Esküszöm, hogy jól jöhet,
Sírás, kérve, hogy segítsen nekem megszökni.
Valahol az elmúlt tíz nap eljövök, hogy látlak.