Az, hogy meg lehet szeretni a hazát (Jeszenyin)
Az, hogy meg lehet szeretni a hazát! Persze, ez egy speciális téma: mert mindenki szereti a haza számára rendkívüli szeretet. Mert úgy szerette szülőföldjének ezt a nagyon orosz költő Jeszenyin tetszik? Úgy gondolom, hogy először is, amit okruzha¬lo neki, mezők, falvak, erdők, parasztok, majd a város litera¬turu, barátai, és még kocsmák - egyszóval mindent, ami bemegy a test és a vér, részévé válik az élet. Az érzés, hogy zna¬chit elvesztik hazájukat, Szergej jól a hangulat az orosz emigránsok, akik oly gyakran álmodott egy kerítés, a kapu, a nyír és fenyő.
De én soha nem volt ilyen mágikus ereje a lírikus szülőföld, ha ő áll a háttérben „kis” haza nem látta a „nagy”. Persze, ő vélt haza és a mélyebb és szélesebb. Büszke volt hatalma az országot, annak végtelen „éneklek az egész lény a költő-hatodik a föld nevekkel Short” Oroszország „- írja a stihotvo¬renii” Szovjet-Oroszország „költő boldog, hogy ő a fia veli¬kogo emberek. ., a nagy forradalmi korszak, amely staraet¬sya megérteni és elfogadni ok nélkül a „levél a nő”, kiált fel:
Most a szovjet oldalon
Én leginkább dühös társ.
Jeszenyin fájdalmasan Imádtam minden őshonos. De ez nem látták műveiben! Néha írjon egy esszét, és nem találja el a cikket. És itt egy másik „baj”: nem tudja, mit válasszon. Ez valószínűleg azért, mert szinte kazh¬dom művében, a költő valahogy azt sugallja Rodi¬ne. A „Stanzák” magyarázza az ő jellemző tvorche¬stva: „De legfőképpen a szeretet a szülőföld én meggyötört, megkínzott és elégették.” Ezért nehéz, csak néha nevoz¬mozhno hogy elválassza a témát a másik: mert az érzések az anyaországgal összefonódik Jeszenyin az érzéseit egy nő, természet, az élet. Emlékezzünk az egyik legjobb versei lyub¬vi a könyv „perzsa motívumokat”:
Shagane te, Shagane!
Mert én vagyok az északi, vagy valami,
Készen állok, hogy megmondja a területen,
Mintegy hullámos rozs alatt a hold.
De a természet elválaszthatatlanul kapcsolódik de¬revney csak falusi képes így oduho¬tvoryat. Általában sem a költő nem láttam ilyen pora¬zitelnoy képes animálni természet:
Zöld haj,
Maiden emlő,
Mintegy vékony nyírfa,
Ez belenézett a tó?
Kedvenc kép - Birch - válik a nyír-lány zöld szoknya, amely játszik a szél; juhar egyik lábát; nyárfa, akik a rózsaszín Vod; égő gyümölcseit hegyi kőris; rozs és hattyúnyak és több tucat más ugyanilyen elképesztő metaforákat és képeket alkotnak egyfajta különleges világban - élénk, temperamentumos természet, amelyben a költő élt egész életében, és amit vendégszeretõen megnyitotta számunkra.
A városban, minden más volt. Mert, valószínűleg ezért radova¬li Szergej Alekszandrovics utazás szülőfalujába, azt voz¬vraschalsya az ő dédelgetett világban, egy olyan helyen, amely kapcsolatban van a legjobb éveit. Soha elvesztette a kapcsolatot a szülőföldjén, gyakran ott visszaemlékezése szerint húgai „kazh¬dy jövök, hogy Konstantinov, nagyon boldog. Ismét az én szülőföld szeretete vitte át az életét” .
kedves neki szülőföldjének, hagyja, hogy a szegények és a koldus. De, persze, nem tud segíteni, de gyászolja az elmaradottság és a kegyetlenséget, suschestvuyu¬schih Oroszországban. Esenina a munkálatok, mint ha van egy harc a két értelemben értik a szükségességét és elkerülhetetlenségét pere¬men és fájdalmat, mi kerül a múltban, hogy nagyon drága.
A korai 20-es években nyerte a második érzés. A stiho¬tvorenii „Én vagyok az utolsó költő szélén.” Azt írja: „Ne zhi¬vye, mások pálmák, ezek a dalok, ha nem él.” Azt bánkódik, hogy „acél ló nyerte élő lovakra.”
Talán ez volt az egyik oka a megnövekedett függőség bor mulatság.
Nyissa meg ezt a sötét oldal, a költő az élet, majd adja meg a „Rus kocsmában.” Ez egy szörnyű világban az emberek élni. Velük, a költő sok évet töltött. De mindig úgy érezte, hogy hatalmas szellemi és erkölcsi fölénye azok terjedelme és gazemberek. Ugyanakkor - Oroszország része. Nem meglepő, hogy a szeretet az anyaországgal Ese¬nin találja a megfelelő összehasonlítás: „Imádta a hazája, a földet, mint egy részeges szereti a kocsmában.” Előfordul, hogy a költő mondja, hogy ez ugyanaz, mint ők, mint a propán. De jön az esze, mert megvilágítja ezeket az embereket át. Tudja, hogy „ezek nem hajlik, nem tűnt el, akkor rothadás vakmerőség adni.” De ez is a haza. Nem csoda, hogy Jeszenyin véget ér ez stihotvo¬renie keserű kifejezést:
Ismét itt inni, harcolni és sírni.
Te Rasseya enyém. szórás,
Asian Side!
1925 - az év a halál és a feltámadás, a költő. Bol¬she hisz a jövőben az ország:
Most inkább másként.
És tüdőbeteg holdfény
Keresztül kő és acél
Azt, hogy a hatalom a natív oldalon.
Ez egy nagyon termékeny évet tekintve a kreativitás. De osvobo¬ditsya depresszióban, egy sejtelem halál nem lehetséges. Igen, a szenvedély a bor, félreértés, elutasítás, egyszerű szerelmi élet - mindez és még vezetett a tragikus véget ért.
De számunkra a költő mindig életben van, mindig átjárja a tvorche¬stvo bennünket „meleget a láda”, tanít egy új módja annak, hogy a természetes és szeretik. Nem csoda, hogy nincs tilalom és üldözés Jeszenyin sötétben sztálini időkben mog¬li nem az emberek elfelejteni, mert az ő „betekintést szeme csodálatos fény.”
Ha belegondolok ez a személy, emlékszem a vonal Nekrasov: „anyatermészet voltak ezek az emberek néha nem küld a világot!”. Akkor ez elbomlott és poetich¬nost, líraiság - rugók fényében az emberi lélek.