Miért gyertya isten

- Uram, hallasz? Bocsáss meg. Ne hagy el.

... Este. Kívül az ablakok a templom gyorsan besűrűsödik sötétszürke köd. Pár perc, - és még mindig elmerül félhomályban megvilágított csak gravelights fények és gyertyák. Én hirtelen eszébe a gyermekkori falu, elveszett az erdőben Szmolenszk közelében, el tudom képzelni, hogy milyen magas az ágy meleg paplan, és mind a hárman rajta: nagyanyám, anyám és én A nagyapa köhögés a mellkason a kályha mellett. Az ablakon túl, nyikorgó hó - kék-kék, és a nagymama halkan szól valaki:

- ... én égett, mint a gyertya, az Úr.

- Nagymama - elakadok - és az Úr miért gyertya?

- És az Úr gyertya nincs szükség, az embernek szüksége van. Itt fog meghalni az ember, a lélek fog menni egy hosszú útra, hogy az Úr, légy a sötét és hideg. És az egész gyertya éget minden, hogy ő az életéért fel a templomokban.

- Nagymama, és ha ő nem tette?

- Nos, ha nem, akkor azt meg kell legalább egy élő lélek imádkozni és gyertyát. És akkor ő lesz nagyon rossz.

Nagyi megáll, és belenézett a sötétségbe az ablakon, és megpróbálta elképzelni, hogy a legyek már valaki magányos lélek teljes sötétségben. És meg kell szörnyű.

- Ba-a-Buschke! - kezdek sniffling és bömbölni.

- Mi, a madár? - Nagymama aggódva simogatta a kezét az én kis kövér tenyerét.

- Nagymama, ne aggódj. Ha meghal, én biztos, hogy egy gyertyát.

Még csak néhány év, és meghalt, a kedvenc énekesnő-nagymama, magával vitte utazott, hogy eltemesse a lánya és fia - a szüleim. Együtt éltünk, és együtt haltak meg. Már csak egy beteges szaga krizantém, amely sok-sok éve arra emlékeztet, milyen törékeny az emberi boldogság. És ha van valami, hogy ápolja - vigyázni, mint te.

... Time - egy érdekes gyógyító. Nagyjából ugyanaz, mint a vicc: „Köszönöm, doktor, mert a gyomor csökkent, mi a helyzet a fejét, és elfelejtettem, hogy gondolja.” Jártam főiskolára, megnősült és született egy lányuk. A férje - ugyanaz árva lélek, ahogy segített mindenben. Ők túlélték, amennyire csak lehetett. Az egyház akkor mentem nagyon ritkán - csak akkor volt teljesen kibírhatatlan. Részvétel, iszap és szolgáltatások imádkoznunk glotnu friss levegőt. A szívem csendben körül az angyalok repülni. Meg lehet élni.

Emlékszem, jött a szolgáltatást, és azt mondta a férje milyen nagymama kapaszkodott pap, megkérdezni, hogy hány gyertya mindig tartják be az Úrnak. Nagymama, mi a szeretet, hogy minden tudomány volt, és gyakran pap sújtó tudományos kutatás. És az apám, gondolta, és azt mondta:

- Nem kell tenni semmit vele. Jelenleg beállítva. És még mindig van.

A férj gondosan tanulmányozta, és komolyan:

- Hé, mi tényleg nem ő nem tud adni. Nincs semmi neki!

Én is megdöbbentett: hogyan, így - nem!

- Nincs más Isten, a lélek, nincs jóság.

- Egy őszinteség, az integritás?

- Len, meg kell értenie, ha nincs Isten az ember lelke, akkor nem kell semmilyen épségét vagy tisztesség vagy együttérzés mások - semmi. Ez minden - ő, tudod! „Yako szegény és meztelen vagyok.”

Nos még mindig ülnek a meleg buszon és nézni a fák rúgja szemben a hideg szél pristavuchie kéz ágak. És az úton egy végtelen folyam az autók, és mindannyian valahová menni, így az utazás az élet. És azt hiszem: miért nem jut eszembe, hogy megy Moszkvába, például úgy, hogy Karaganda? Mindenki tudja, hogy mennyi az út vezet. És az Úr, gyakran megy ilyen tekervényes útvonalon, amely nem érti, amelyről kiderült, hogy legyen, és most mit kell tennie.

Egy barátom azt mondta nekem. Együtt dolgozott vele a lány, a férje vele, bébi. Jó kislány, társaságkedvelő, kedves. Menjünk a nyáron a tó egy robogó kört, és megfulladt férjével együtt. És most az álmom Irke. Állandó a fagyott talaj egyedül körül egy szürke-zöld köd. Ira my tetszik megkérdezi, hogy itt van, és ő azt kifogásolja, hogy ő nagyon rossz, hideg, sötét, és nincs hézag.

Megkérdezhetem, mi ez, szegény fiú, és ne feledje, nincs senki? Valószínűleg azt mondja nincs, aki olvassa a temetkezési szolgáltatást, és mindent.

Élete során gyakran vagyunk túl lusta és túl elfoglalt, hogy jöjjön a házat az Úr, hogy beszéljen vele - imádkozik. Gyakran van szükség csak akkor, ha az élet a csók, és kérjen segítséget több mint senki. De ha én barátok egy ember, és ez a kedvencem, én nem tartsa a tartalék, hogy segítsen, ha nem vagyok kemény. Gyakran beszélek velük, megyek meglátogatni, osztom a bánat és az öröm, és az ünnepi barátom - egy ünnep számomra. Hogy az Úr meg kell tanulniuk, hogy barátok, amíg még van idő.

Ezen a nyáron elkezdtem fájt lábak. Olyan mértékben, hogy alig érte el az orvoshoz. Egy reggel, összegyűltek a templomban, és nem tudok vissza a lábát. Elképzeltem, hogy eljön az idő, amikor csak fizikailag nem tud vele, és elszörnyedve. Ez annyira rossz, hogy a félelem kezdtem templomba menni, amilyen gyakran csak tudott. Belebotlottam, és megállt, a lábak égő tűz. Vissza - alig, a könnyek. Nem, azt hiszem, lesz elviselni, mi van, ha ez az utolsó alkalom, hirtelen már nem tudok jönni, hogy meglátogassák. Tehát hasonlított a nyár, és lábakat, és átadta.

Mi is a boldogság - járni a saját lábán! Ez az, amit azt hiszem, a templomban állanak egyedül lenni saját magaddal, és Istennel. És mégis azt hiszem, hogy amikor eljön a sor, hogy belép a sötétség, nem fogok félni, és azt mondják, amit mindig is akartam mondani neki:

- Uram, hallod? Bocsáss meg. Ne hagy el.

Isten óvjon mindannyiunkat.