A könyv, amit egy nő kell, Page 14
- Tudod, hogy ez nem igaz.
- Azt akarom, hogy menjen! - Josie hangja érdesen és könyörtelen. Minden érzéseit jól mögött egy acél pajzs harag.
- Josie. - Matthew arca is egyre kemény. Elkomorodott és ismét megvizsgálta a lány arcát. - Beszélnünk kell.
- Nem, mi nem beszélünk. Nem akarom. - Josie szeme megtelt könnyel.
Nehéz volt, hogy elrejtse a fájdalmat. Hogy merészeli ezt tenni? Hogyan viselkedik így ... ilyen hülye? Ez Josie arca, tele gyűlölettel és undorral ...
- Köszönöm, én megtalálom a módját!
- Gondolod, hogy hagylak egyedül, és még ebben az időben! - Matthew mondta.
- Jó! Jó! - Josie húzta előtt a kezét, mintha védekezni belőle, és visszavonult az ajtót. - Csak azt akarom, hogy tűnj el innen, - mondta szinte könnyek.
Nem volt fair. Mindezen szörnyű dolgok, hogy ő beszélt ő ... Nos, mindegy - a végén. Barátság vége előtt kezdődött. Ha csak ez volt a barátság ...
Ő nem tett kísérletet, hogy beszéljen vele, vagy megérinteni. Most lehetetlen változtatni semmit. Legalábbis nem most: túl sok kemény szavakkal mondta.
Átmentek a hóban. Ő nedves volt, és már kezdett olvadni. Érezte, hogy egy lelkes bűntudat és lelkiismeret-furdalás, időnként nézett Matthew, aki némán mellette. Ő is úgy tűnt, hogy elszigetelődnek a saját világában. „Mit érez? - Josie csodálkozott. - hibás? Megbánt? Vagy nem tetszik, és undor? "
Elérték az autót. Josie állt zavart, míg Matthew kotorászott a zsebében a kulcsokat. Úgy tűnt, hogy vonzó és olyan messze. Ajkát vékony vonallá kemény, váll feszült.
A zavart Josie nézte a hosszú hetyke sportautó. Úgy tűnt neki, hogy ő nem tudta elviselni az intenzív csend.
Gyorsan megfordult. A másik oldalon az út szépen parkosított kis fényes.
- Susan! - Soha nem Josie úgy örülök megjelenése barátja és titkára.
Csomagolva egy meleg kabát prémes, Susan kiszállt a kocsiból, és átvágott az úton jeges kis óvatos lépéseket.
- Időjárás undorító, nem igaz? - Ő volt csomagolva egy kabátot, és rámosolygott Josie, casting érdekel pillantásokat irányába Matthew. - Mind a ketten csak bátor. Tényleg mersz menni sétálni?
- Igen, találtunk egy hóvihar - kereken mondta Josie. - Ez Matthew, - amit bemutatott, mielőtt Susan volt ideje mondani semmit. - Matthew - Susan. ... dolgozunk együtt.
Matthew mosolygott halványan, és tartott Susan kezét.
- Szia, Susan. Örülök, hogy megismerhetem.
- Én is nagyon örülök. - Nézd Susan elidőzött a szép arc Máté, majd megcsúszott az alakját. Matthew látszólag maradt közömbös.
- Te megy vissza a városba? - Josie kérték, próbálok rajta egy kínos helyzetet.
- Igen, volt vacsora a barátokkal, én, mint mindig, evett túl sokat, és most szeretnék lefeküdni.
- Kaphatok. - Josie hangja remegett, de még mindig kész: - Nem podvezesh rám?
- Mi az? Elvinni? Én? - Susan nem is próbálta elrejteni meglepetését. - Persze, ha hajlandó menni az autóm. Belül egy szörnyű rendetlenség.
- Nos, nem az első alkalommal. - Josie mosolyogni próbált, de nem jött össze. Lehajtotta a fejét, és bámult rá csuromvizes bőr cipő. Az ujjak már nem érez semmit. Most, ha a szív is.
Matthew csendben fordult Josie. Ez kínzás tartott néhány másodpercig.
- Majd én haza. Számomra ez nem nehéz.
- Nem, köszönöm. - Josie gondosan elrejtette a szeme Susan. - Az a szálloda, a város másik végén, de Susan csak megy a házam ...
Egy pillanatig csend volt.
- Ahogy óhajtja, - hidegen válaszolt Matt.
- Igen. - Josie dacosan állta a tekintetét.
De senki sem merte elhagyni az első. Matthew majd kinyújtotta a kezét, Josie, miután egy pillanatnyi habozás átadta neki. Ismét előtt ismeretlen érzés áttört lány: mintha hirtelen elvakította a felvillanó fényes fehér fény elviselhetetlenül. Úgy néz ki mint a fekete achát szemek lecsúszott az arcán, és az összes erődítmények épültek olyan gondosan, szinte összeomlott.
- Vigyázz magadra - mondta Matthew csendesen.
Majdnem összeomlott, majdnem leesett a karjaiba, könyörgött bocsánatért. Csak jelenlétében Susan mentett Josie teljes és a végső vereség.
- Te is, - motyogta.
Közöttük volt néhány izgalmas és veszélyes feszültségek tűnt nagyon levegő körülöttük megvastagodott. Végül Matthew mereven megfordult, és kinyitotta a kocsi ajtaját, és beszállt, értetődő többé szó.
- Wow! - Susan szájtátva és valószínűleg irigyelni. Ott álltak, és nézte a gyors elviszik „jaguár”. - És te nem fogadott a lehetőséget, hogy egy kicsit tovább maradunk egy jóképű férfi! Mit tettél? És mit jelent az, mondja, ha jól megy a házad? Élek a másik oldalon a város!
- Susan, menjünk be a kocsiba, kérem! - kérdezte Josie. - Van egy szörnyű hideg láb.
Télen különösen könnyen érzi, magányos és boldogtalan. Lassan folyt héten. Csak a munka egy kicsit figyelmetlen Josie, és teszi a különböző életében. Az ügynökség nyitott új fiókot egy szomszédos városban. Kellett mennem oda-vissza. De még mindig egész nap Josie szomorú Matthew. És a Harkomb terem.
Máskor is, Josie volna fogott az ünnepi nyüzsgés, de most teszi őt csak irritációt és a depresszió.
- Ez az, ahol az összes dokumentumot, amit látni akarnak. - Susan, vidám és ragyogó, mint mindig, repült egy kis, ízlésesen berendezett irodában Josie és dobott egy mappát papírokat az asztalra. - Az utolsó kérelmezők megüresedett! Véletlenül felnézett. Úgy néz ki, ígéretes. - mosolygott. - Szerettem volna felbérelt valakit közülük.
- Van még valami? - kérdezte Susan. - Van egy csomó papírt ki kell nyomtatni, és ...
- Nem, köszönöm ... minden rendben, - Josie halkan.
Susan volt egy fényes piros színű, haja hullámos és tejszínhabbal hihetetlen frizura, de mindez együtt valahogy látszott nagyon aranyos. Odasétált Josie és mellette állt az ablaknál.