Suicide levél hősök szigetekről menyasszonyok és feleségek

Levél A. Golikova Zhene

Nem tudom, én olvastam valaha ezeket a sorokat? De azt tudom, hogy ez az utolsó levél. Most a harc forró, halálos. A tartály elér. Körülöttünk fasiszták. Minden nap visszaverni a támadásokat. Osztrovszkij utcán tele holttest zöld egyenruhát, úgy néznek ki, mint a nagy gyíkok ingatlan.

Ma, a hatodik napon a háború. Mi maradt vdvoem- Pavel Abramov és én. Ismered őt, írtam róla. Nem hisszük, hogy a megtakarítás az életed. Harcosai vagyunk, és nem fél a haláltól a hazájukért. Úgy gondoljuk, mintha a németek árat fizetett értünk, a mi életünkben.

Leülök a szaggatta, megcsonkított tank. A hő elviselhetetlen, szomjas. Nem vízcseppek. A kép az ölemben. Ránézek, az Ön kék szem, és jobban érzem magam Te velem. Szeretnék beszélni veled, sok-sok, őszintén, mint korábban, van, Ivanovo.

Amikor a tartály az első alkalommal találkozott az ellenség, azt verte ki a fegyvert, géppisztolyok kaszált, még, hogy elpusztítsa a nácik, és véget vessen a háborúnak, hogy látlak, kedves leginkább. De az álmom nem vált valóra.

Tank elrémül az ellenséges támadásokkal szemben, de még mindig életben van. Nem kagyló, patron kifogyóban. Paul hit az ellenség célja a tűz, és én „nyugalmi” beszélek. Tudom, hogy ez az utolsó alkalom. És szeretnék beszélni sokáig, hosszú ideig, de nincs idő. Emlékszel, amikor elbúcsúztunk, mikor kísérték az állomásra? Akkor kétségbe a szavam, hogy én örökké szeretni foglak. Felajánlotta, hogy aláírja, hogy egész életében egyértelműen egyedül. Készséggel eleget a kérését. Van az útlevélben, és van a bélyeg a blokkon, hogy férj és feleség. Ez jó. Jó, hogy meghal, ha tudjuk, hogy ott van, messze van, vannak olyan emberek közel van, emlékszik rám, azt hiszi, hogy szeret. „Jó, hogy szeressék. "

A lyukakon keresztül a tartály, látom az utcán, a zöld fák, virágok a kertben fényes világos.

Te, a túlélők, az élet a háború után ugyanolyan élénk, színes virágok, és boldog. Mert az ő halála nem szörnyű. Ne sírj. Az én sír, akkor valószínűleg nem jön, és hogy lesz-e - a sír, akkor?

Az első feljegyzés a háború Pavel Abramov tett egy tank egység, ahol a katonai szolgálat tartották. És TSA - gyors menetelés a nyugati felé az alattomos ellenség, hogy segítsen a hősök a határőrök.

A legénység számát 736-ben elrendelte, hogy kövesse az irányt Rivne. Én vezettem Pavel Abramov. A közelben van Alexander Golikov.

Az első találkozóra került sor a nácik a harmadik napon. A harckocsi tört előre. Csak néhány csatározások az úton - és a páncélozott autó az utcán Rivne.

Szembesülve ellenállás, náci csapatok megkerülte az átkelés, és belépett a város déli és keleti.

Miután a környezetben, tank rohant a város központjában, ahol voltak a fő tömegét az ellenség. A lépés megütötte az ellenség sűrű oszlopok, zúzás a hernyók menekülő gyalogság. Utolérte a menekülő apt géppuskával.

Az egész nap futott egy szovjet tank a város, kiváltó pánik nácik. De a végén az utca Osztrovszkij egyik héj elérje a hernyó, és az autó leállt.

Elégedett a nácik húzott egy bélelt páncéltörő ágyúk és nehéz géppuska. Így kezdődött az egyenlőtlen küzdelemben, amely később komponált legendák.

Tanúk, aki nézte a harcot, azt mondta akkor:

- minden oldalról a tartály verni fegyverek és géppuskák. Ha a halál az egyik a tartályhajók, a másik továbbra is egyenlőtlen küzdelemben az ellenség golyókat. Ki kagyló és patronok. Survivor világít a tartály és meghalt is.

Úgy temették el a helyi lakosok.

Most, a sír a hősök az obeliszk. Szerepel, és a nevét a karakterek.

Posztumusz Pavel Abramov és Alexander Golikov ítélték oda a rend a honvédő háború mértékben.

Nevezett P. A. Abramova elemzi az egyik iskola a fővárosban és a Pioneer leválás. Az ő neve is komszomol brigád buszpályaudvaron, ahol a háború előtt működött Pavel Abramov.

LETTER LT P. GLUKHOVA Menyasszony

Natív Naya! Ritkán írok neked. Nem azért, mert nem akar, hanem azért, mert nem tudok írni gyakran. Tudod: az életem mindig veszélyben van. Nem akarom, hogy megengedhet magának egy hiú remény. Mindig írok a harc után. De ha megkapja ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy nem, akkor én esett a csatatéren egy gondolat, az én távoli és közeli barátja.

Vigyázok, hogy megírom ezt a levelet neked, az élő, tudta, mennyire szerettelek, hogyan végtelenül kedves voltál hozzám.

Csak az én drága, drága Nye, nem az, hogy írom ezt a levelet, hogy örökre gyötri vágyakozás, szomorúság számomra, hogy mindig hordott egy mogorva és komor. Nem! Emiatt írok, hogy tudd, és emlékszik az élete végéig az én szerelmem, hogy kimondhatatlan érzés, hogy motivált, erőt adott a harcot, ez engem rettenthetetlen, amikor szörnyű volt.

És ha tudja, hogy jó, őszinte lány és a szeretet - a jutalom egy oázis fáradt harcos.

Ott fekszik előttem a fotót. Nézz rám, mintha élve, a szemét. Bennük látom a szomorúságot. Ha lőni egy szándékosan színlelt szomorúság, akkor nem fejezték annyira és teljesen. Tudom, hogy vágyott.

A betűk lélegezni kérnél jobb, kíméletlenül verte a fasiszták, úgyhogy valószínűleg jött vissza hozzád. Hidd el - a megbízatás, a hívás - teljesítmény tiszteletére. Mint te, én élem az álom jön vissza hozzád, hogy újra látom. És tudom, annál jobban fog menni a nyugati, annál gyorsabb lesz a találkozón. És a kedvéért ez az álom annyira mohón rohan a csatába, kedvéért, én időm egy harc, hogy mi lenne meglepve, ha azt olvasom az újságban.

Azt lehetne szemrehányást, ha olvassa ezt a levelet, hogy gyalázatot harcolok érted. És nem tudom, nem tudok különbséget tenni aközött, hogy hol végződik, és elkezdi a Homeland. Ő és összeolvasztjuk nekem. És nekem, a szemed - szemében a hazámat. Úgy tűnik számomra, hogy a szeme mindenütt I elkísérik - láthatatlan nekem - tudom értékelni az egyes lépéseket.

A szemed. Amikor néztem őket, úgy éreztem, egy megmagyarázhatatlan érzés öröm és néhány csendes öröm. Emlékszem a szemed, ferde, egy kis ravaszság. Csak most jöttem rá, hogy ezekben a pillanatokban, ezek a nézetek jobb és igazságosabb kifejezi a szeretetet.

Viszontlátásra. Légy boldog nélkülem. Sikerül megtalálni egy barát, és ez nem lehet kevesebb, mint boldog veled, mint én. Legyen vidám. A nap dicsőséges győzelem népünk örvendezzünk és kiabálni velük. Csak azt akarom, hogy ezekben a napokban, a nap az öröm és a boldogság, rejtett, pályázati szomorúság, hogy ne hagyjuk, hogy a szemét hirtelen, egy pillanatra vált volna, ahogy néznek rám most egy portré.

Elnézést egy ilyen vágy.

Határozottan és melegen ölelni.

A hitelesített levél másolatát tárolják a központi archívumban CC YCL (Levelek a szerkesztőnek "Komsomolskaya igazság", 1943 g. № 6543, p. 3-6.)

LETTER halálosan megsérült Tankersszel I. S. Kolosova Menyasszony

Szia, én főzés!

Nem fogunk találkozni veled.

Tegnap délben mi összetört Hitler egy másik oszlopot. Náci páncél lövedék ütött oldalán robbant. Bár én vezette ki az autó az erdőben, Basil meghalt. A sebem nehezek.

Ástam Vasily Orlov a nyírfa ligetben. Ez volt könnyű. Basil meghalt, mielőtt tudta mondani egy szót, semmi sem adta, hogy a gyönyörű fehér hajú Zoe és Mása, mint egy pitypang a szösz.

Ez az út a három tartályhajók egyedül maradt.

A sutemeni én vezettem az erdőbe. Az éjszaka telt kín, elveszett a sok vért. Most valamilyen oknál fogva, a fájdalom, a Burn az egész mell, és megállapítják a lelkemben csendben.

Szégyen, hogy nem tettünk mindent. De mi mindent megtettek amit lehetett. Elvtársaink hajsza az ellenség, aki nem jár a mezők és erdők.

Soha nem volt én nem éltem úgy, mintha nem te, Varya. Segítettél mindig: a Khalkhin- itt. Talán, miután az összes, aki szeret, kedvesebb ember. Köszönöm, kedves! A személy életkorát, és az ég örökké fiatal, mint a szemed, hogy csak ennyire csodálni. Ők soha nem öregszik, nem fakulnak ki.

Ahogy múlik az idő, az emberek sebek gyógyítására, az emberek új városokat építeni, nőnek az új kertek. Jön egy másik élet, a többi dal énekli. De soha nem felejti el egy dalt rólunk, körülbelül három tartályhajók.

Lesz nő gyönyörű gyermek, még mindig fog szeretni.

És örülök, hogy én így ha egy nagy szerelmem.

Az Ivan Kolosov

A Szmolenszk régióban, az egyik út a talapzaton áll egy szovjet tank számot viselő 12. Ezen a gépen, minden az első hónapokban a háború harcolt Junior hadnagy Ivan Sidorovich Kolosov - tartályhajó személyzet, aki kezdte harci módon még ettől Khalkhin Gol.

A legénység - Commander Ivan Kolosov, szerelő Pavel Rudov és rakodó Vasily Orlov - nem is lehetne jobb volt, mint egy karakter egy népszerű háború előtti dal alatt a három tankmen:

Három harckocsizó, három meleg barátja

- harci jármű személyzetének.

Estére sikerült elindítani a motort és a tartályt a 12-es számot, eltűnt a fák között. Összegyűjtöttük az elpusztított tankok kagyló, készen áll egy új csatát. Reggel megtudtam, hogy a nácik kerekítve ebben a szektorban az első, még a fejlett keletre.

Mit kell tenni? Küzdelem egyedül? Vagy dobjon egy sérült autó, és az utat az ő? Konzultáltam a parancsnok a töltés, és úgy döntött, hogy nyomja ki a tartály minden, ami lehetséges, és a harc ott, már a hátsó, az utolsó shell, amíg az utolsó csepp üzemanyagot.

Ezután küzdöttek át kelet felé. A közúti tartálykocsik többször megtámadták kötelékek és kötelékek az ellenség, és egyszer eltört „Opel kapitány”, ami lovagolt néhány fasiszta vezéreket.

Egy távoli, távoli faluból erdő, pusztaság egyszer találkoztunk egy rozsdás tank, borított vastag lába, és megette a felét ment a földbe. Három horpadás az elülső páncélzat, rongyos lyuk az oldalán, jelentős számú 12. Luke szorosan latnis le. Ha a tartály nyitva van, látták a karok maradványait egy férfi - ez volt Ivan Sidorovich Kolosov, revolver egy patron és tabletta, amelyben a kártya meghatározott, a szeretett kép és néhány betűt neki.

LEVÉL Vörös Hadsereg katonái VV ERMEYCHUKA LÁNY

A mai nap pontosan két éve nem kaptam tőled meleg, érzelmi szavakat, hogy a meleg a hideg őszi éjszaka, hogy simogassa a lelket.

Ha tudnád, mennyire hiányzol. Ha tudnád, mennyire szeretnék mondani.

Az említett két évben sokat tanultam. A háború edzett engem. Amikor azt hiszem, a múltban, úgy tűnik számomra, hogy a fiú voltam, és most - egy felnőtt, aki csak egy feladat -, hogy bosszút álljon a németek mindent, hogy ezt megtette. Megbosszulja a szenvedés anyám éves nő, aki valószínűleg éhen halt a fogoly a németekkel.

Ez a levél Komsomolets Vasiliy Vasilevich Ermeychuk írta az újonnan felszabadított város Nezhin. De megszakította a kezdete a jelet.

Ermeychuk ment előre. Ahogy közeledünk a árkok az ellenséges tüzet felerősödött. Szilánk robbanó aknák, megsebesítette őt. Tovább esett közel van, de abban a pillanatban beugrott az árokba, és azon kapta magát láttára az ellenség. Blow gép őr döbbenten fasiszta, aki volt, amelynek célja egy pisztolyt rá.

Számos ellenséges katonák megtámadták Ermeychuka. Kiemelték a fegyverüket rá és kiabált gép, így feladta. Aztán a katona kihúzta az utolsó gránátot és dobta magáról.

Volt egy robbanás. A Vörös Hadsereg katonája esett. Körülötte holtan esett nácik.

Jött a mentő katonák üldözte a visszavonuló nácik. Ebben az időben, a mentősök felvette Basil Ermeychuka. A teste számít eleven seb. Eszméletlen volt. Egy pillanatra, felébredtem, nézett a társaira és csendesen azt mondta:

- Vigyél zsebében írni Olga, hozzáfűzni.

De nem fejezte be a mondatot, és meghalt a kezében társait.

Nyolc alkalommal a nap birkózott kézre az ellenséges katonák, bosszúból egymás ellen.

Megjegyzés SERGEANT T. BURLAKA

Haldoklom a szülőföldjükre. Tekintsük kommunistának. Lena át, hogy az ígéret az ő már eleget, és az ő szeretete magával vitte

A megható történet a hősi tetteit a front-line barátja Tikhon Burlaka mondta egy levelet a hadsereg első tiszt Vasily Alenin.

Heves harcok. A németek ragaszkodtak minden sort, de a szovjet katonák makacsul halad előre. A kiadás a falu Bear Burlak őrmester egy egyenlőtlen harcban megsemmisült nyolc náci katonák. Kimerült, sebesült, vér borította, felemelte a gépet, felvette a gránátot, és ment, ahol harcosokat harcolt az ellenséggel.

Miután a harc, Tikhon Burlak volt a kórházban, akkor - ismét az első, hogy az ő egysége. Új harcosok és a régi barátok beszélt a barátnőjével, hogy ő az ukrán, a város Nyikolajev, őshonos nincs túlélő maradt. Gyakran a nyíllal jelzett dédelgetett fénykép a menyasszony.

És az egyik napsütéses napok a tavasz őrmester Burlak, aki a bunker, elvitt egy egyenlőtlen küzdelemben az ellenség.

A nácik a nap folyamán többször is rohant a támadás, de a harcos vette a pisztolyt, és mindig megállította őket. Harcolni megállt egy éjszakán át. És másnap reggel a németek folytatták a támadást. Döntés, hogy ez a bunker ragadt egy nagy csoport a szovjet pulemetchichikov, a nácik által okozott bombázó. Az őrmester már megsebesült a karján és a fején, de továbbra is megvédeni. Úgy viselkedett, amíg mecénások voltak. De három nap után a csata így csak két gránátot és egy rakétavető egy rakéta. Tikhon lőtt egy rakéta, és annak fényénél a közepén az ellenség dobott egy gránátot, a másik felrobbantotta magát.

Hajnalra a németek visszavonultak. A bunker fekvő mintegy 48 ellenség halott.

A katonák berohant a romjai a bunker. Ott látta a barátja meghalt. Csend, hajadonfőtt, sokáig néztek elvtárs, aki mindig hagyta őket.