Biztos vagyok benne, együtt leszünk!
Ez a történet egy kellemes lány .... Adok neki az első személy ... így könnyebb .... Legyen biztos, hogy kérem küldje komenty!
Én egy kicsit buta lány, de tartotta magát vzros¬loy nő razbirayu¬scheysya a pszichológia és mezh¬lichnostnyh kapcsolatok.
Aztán volt a húszas éveinek elején, és Maxim - sok harminc, utoljára fizikát tanított középiskolában, ahol tanultam. Az eltelt idő óta a diploma ennek ucheb¬nogo intézmény életében Maxim pro¬izoshlo egy csomó dolgot: tudta razves¬tis első felesége, hogy megtapasztalják a lelki gyötrelem, mint vzaimootno¬sheniya felesége nem dolgozik, és nekik van nőtt a kislányom. Szinte azonnal a válás után feleségül vette a második alkalommal, a nagyon fiatal, húszéves lány, aki megépítette saját ház, hangulatos családi platted gnezdysh¬ko és tanult a felesége universi¬tete. És én vagyok. Kerestem őt. Bár még mindig nem tudom pontosan mit kell.
Amióta érettségizett, sok víz folyt. Próbáltam postu¬pat, mint egy felnőtt és független nő. Ebben az évben érettségiztem, dolgozott egy nagy cég, tanult a vezetés során, és megpróbálja felismerni között muzh¬skogo emberek, akikkel hote¬los mindig együtt. Egy év telt el, mióta szakított barátjával, akivel élt grazh¬danskom házas volt, amikor a diákok. És én újra akarom meleget és a kényelmet.
Maxim rasskazy¬val nekem később, „teljesítette sbytochnoy ne¬sbytochnymi és álmok, repültem navst¬rechu szél vándorlás és a változás.” És találkoztam vele. Elmosolyodott, és felajánlotta, hogy megfelelnek. Gondoljunk csak bele, egy ártatlan maileket razmysh¬leniyami az élet. És akkor priglashe¬nie fagyizni a „McDonald”. Ismét beszél, mennyire bonyolult az élet. Nem, Max nem sírni, és nem zha¬lovalsya. Egyszerűen nem értették meg, és nem értékelik, hogy a család, hogy ő teremtett magának. Nem volt pod¬derzhki. És ez a támogatás vált számomra.
Egy ilyen banális történet, olyan régi, mint a világ. De én „fogott”. Meleg volt és barátságos. Nyugodt voltam, mert hittem neki. És tudta azt. Imádtam. Úgy érezte, hogy szükség van, de ez a „szükségszerűség” volt megfoghatatlan, po¬tomu hogy Maxim soha nem ígérte, hogy hozzám. És akkor is, ha zavo¬dil beszélni válás, majd sleduyu¬schy nap szükségszerűen kétséges, és megpróbálja megtalálni az okokat szerint koto¬rym nem lehetünk együtt.
Megpróbáltam elfutni egy másik városban, a strand, hogy felejtse el. De nem ad. Próbáltam menni egy másik személy, de Max nem megengedett. Azt akartam ume¬ret és kapott a műtőasztalon. Érzéstelenítés, fájdalom, küzdelem minden levegőt. Mindez idő ott volt, és harcolt velem. Mindent megtett, hogy ismét egészséges. Rájöttem, hogy nélküle nem tudok élni. Tudtam. Mire Max úgy döntött, hogy a családja nem mindig alkalmas rá. És lettem kata¬lizatorom. Ő beadta a válókeresetet.
Vártam, mikor eloszlassa, ha képesek leszünk látni annyi skolko akar, mikor fog beszélni a szüleimmel rólunk, a mi bu¬duschem, nem a múltjáról. Nagyon akartam a szüleim hinni neki. De ez nem így volt.
Max azt mondta, hogy hála nekem ro¬dilsya újjászületett, amit poka¬zala az életben. Amikor beteg volt, odajött hozzám, és kog¬da jól - is. Én ostoba kezdett nyomást gyakorolt rá, azt hiszem, ezt a jogot. És ő elmenekült. Nem, ő nem szűnt meg, lát, de a kapcsolatunk meg hideg. És én per¬vy és utoljára fogadott vopre¬ki kívánsága jöttem poznako¬mitsya feleségével. Csak azt akartam, hogy po¬nyat tartja egy fedél alatt, ha nincs értelme.
ez volt az utolsó este. Azt ska¬zala Maxim, nem tudok, és nem szeretné, raz¬bivat a családját. És abban a pillanatban pochuv¬stvovala magát felesleges, úgy érezte, hogy hazudik nekem. Ez volt az első alkalom!
Most már nem él, de csak megszokni az elképzelést, szakadás. Nagyon szeretnék chto¬by kiment megnézni a csillagok, nem tudott otyskat köztük a kis csillag, amely ragyog örökre. Mert úgy véli, a csillagok és meg akarja találni az egyik, hogy keres.
Becsukom a szemem, és tudom, hogy amikor nyitott, biztos, hogy Maxim vernet¬sya. Mert egy napon így szólt hozzám: „Ha elmész - halott vagyok!” Várok, és miért az a lélek mélységeibe uve¬rena hogy együtt leszünk ...