Számviteli politika az adókezelés eszközeként
A számviteli politika kialakításakor a következő feladatokat kell megoldani:
· A számvitel átlátható és hozzáférhetővé tétele a megértés érdekében;
· Adózási számviteli rendszer létrehozása;
· Az adócsökkentés bizonyos irányainak biztosítása, amelyek nem ellentétesek a jelenlegi jogszabályokkal;
· Hozzon létre egy olyan pénzügyi (számviteli) szolgáltatási szervezetet, amely megkönnyítené a számviteli és adózási problémák időszerű és egyértelmű megoldását. A számviteli politikának hatékony asszisztensnek kell lennie, nem pedig a hivatalos dokumentumnak, amelyet a problémák elkerülése érdekében az adóhatóságnak kell benyújtania. A számviteli politikák kidolgozásakor figyelembe kell venni a szervezet sajátosságait is.
Az eszközök értékelése, az értékesítési bevételek elszámolására és a költségek levezetésére szolgáló számviteli módszerek közvetlen kapcsolatban állnak a szervezet adózásával és pénzügyi helyzetével. Ha egy vagy másik számviteli módszert választ (a törvény által megengedett határokon belül), akkor kiválaszthatja a leginkább jövedelmező számviteli módot. Ezért a számviteli és adópolitikai elemek meghatározása és hatásos alkalmazása az effektív adótervezés egyik iránya.
Az általános adózási rendszereket alkalmazó szervezetek többsége optimalizálja adóterheit a vállalkozás számviteli és szerződéses politikáinak racionális kialakításával.
A számviteli politika elemeinek kialakítása során a szervezetnek jogában áll az üzleti tranzakciók tükrözése szempontjából legálisan megengedett opciók közül választani, amely utólag befolyásolja az adókötelezettségek összegét:
· Az áruk értékesítésének időpontja (munkák, szolgáltatások) meghatározásának módja;
· A társasági jövedelemre kivetett jövedelmek és ráfordítások elismerésének időpontja;
· A termékek (munkák, szolgáltatások) költségárának megteremtése adóügyi célokra:
· A költségek közvetlen és közvetett költségekhez való hozzárendelése;
· Az ártalmatlanításra szánt készletek értékelése;
· Az állóeszközök értékcsökkenésének kiszámítására és törlésére vonatkozó eljárás;
· Tartalékalapok létrehozása.
A számviteli politika adóoptimalizálás céljára való hatékony felhasználásának mutatója az "adómegtakarítások" hatásának nagysága, amelyen keresztül a gazdálkodó rendelkezésére álló források növekedése elérhető. Ez a hatás a kivetett adók összegének közvetlen csökkentéséből, valamint a pénzügyi folyamatok időbeli elosztásából, alacsonyabb fizetésekből és az utóbbiak nagyobb összegű adófizetésekből ered.
Az állóeszközök átértékelése - véleményem szerint - különösebb vezetési szükséglet nélkül nem kivitelezhető, és nem tükröződik a számviteli politikában (ahogy azt minden felmérésben részt vevő vállalkozásnál helyesen végezték). Jelenleg nincs hiperinfláció, ami a hosszú lejáratú eszközök könyv szerinti értékét abszurdulásra készteti. Ráadásul az állóeszközök átértékelése jelenleg fáradságos és költséges. A korábban említettek szerint az emelkedő együtthatókkal történő átértékelés a tárgyi eszközök maradványértékének növekedéséhez és ennek megfelelően az ingatlanadó adóalapjának növekedéséhez vezet; a csökkenő együtthatók a későbbi értékcsökkenési leírások és költségek csökkentéséhez vezetnek, következésképpen a jövőbeni adóköteles nyereség növekedéséhez vezetnek.
A tárgyi eszközök értékcsökkenése szempontjából az adókezelés szempontjából tanácsos a gazdálkodó a felhalmozódott értékcsökkenés formájában a tárgyi eszközök értékének legmagasabb leírását elvégezni. Ebben az esetben az ilyen módszerek mint mérlegcsökkentési módszer, az értékcsökkenési érték arányában történő levételének módja csak számviteli célokra engedélyezett. Adózási szempontból ilyen esetben szükség van egy kiigazításra, amely nagyon nehézkes. Ezért, ha a költségek lehetővé teszik, és a gazdálkodó nem lép be a veszteséges zónába, akkor az állóeszközökre vonatkozó értékcsökkenési leírást a legkedvezőbb az adózási célokra.
Ugrás az oldalra: 1 2