A fejlődő országok közötti együttműködés az állam- és kormányfők i konferenciáján már
A csatlakozó országok állam- és kormányfői első konferenciáján 1961-ben a fejlődő országok közötti gazdasági és technikai együttműködésre vonatkozó első javaslatokat a nem összehangolt mozgalomban terjesztették elő.
Ezeket az ötleteket különféle találkozókon fejlesztették ki és hangoztatták.
Az Új Nemzetközi Gazdasági Rendezvény programja a harmadik világ országainak kölcsönhatására vonatkozó nagyon fontos szempontokkal foglalkozik. Ez volt az ő elfogadó kezdett kialakulni trendek célzó együttműködés ösztönzése, amelyek, bár nem hoztak konkrét és jelentős eredmények a lendület a tanulmány ezt a kérdést, a tanulmány nem veszi figyelembe a korábbi lehetőségeket, és felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos és szükséges az együttműködés.
Néhány fejlett piacgazdaságban gyakran szkeptikus vagy ártatlanul kedvezőtlen állítások vannak a fejlődő országok kölcsönhatásáról. Az eddig elért sikereink jelentéktelensége vagy a fejlett országokkal együttműködve kapott relatív előnyök állítólagos elutasítása a költséges és kétes eredmények elérése érdekében előtérbe kerül. Gyakran lehetséges az állítólag technikai jellegű ajánlások meghallgatása, amelyek a fejlődő országokkal való elmélyülést és a fejlődő országok közötti együttműködés megtagadását követelik meg, ami kimeríthetetlen kiméra, vagy propaganda kifejezés.
Egy másik módja annak torzulását együttműködés áll fenn a fejlődő országokban az értelmezés kollektív önállóságot, ami beszélt dokumentumai nem kötelezett országok és a csoport 77, mint kísérlet arra, hogy hozzon létre valami hihetetlen autark rendszer szintjén a harmadik világ, vissza kell szívni magát, és elutasítja a kommunikáció és interakció a többi .
Tény, hogy a fejlődő országok közötti együttműködést sem abszurd kísérlet elválasztási vagy utópisztikus elképzelés, de alapja kizárólag az igényeinek országban a tanulsága a gazdag történelmi tapasztalat, és a konkrét együttműködési lehetőségek alapján legjobb megoldás minden sokfélesége közös vagyonunkat, hogy hozzájáruljon a kiegyensúlyozottabb globális gazdaságon belüli fejlődéshez.
Különböző érvek igazolják a harmadik világbeli országok együttműködésének szükségességét. A fő és leggyakoribb ezek közül az a tény, hogy ez az együttműködés eszköze elleni harc nem találhatóak gyarmati függés, amely megnyilvánul eredményeként a régi, történelmi kapcsolatok a korábbi gyarmati hatalmak kifejezett erős benyújtása az ipari, kereskedelmi, pénzügyi, technológiai, szellemi és kulturális területeken. Ha valami, és alapul szolgálhat a teljesen pontos mutatója a történelmi utat áthaladni a két ország, így ez egy veszedelmes jellege a fejlett országokban piacgazdaságokban.
Ez a kapcsolat határozza meg a kurzus közös, hogy sok országban a harmadik világ történelmi fejlődés oda vezetett, hogy az eredmények, amelyek általában kifejezett gyenge fejlődés, az elmaradottság, a szegénység, és folyamatosan mélyülő szakadék a fejlett és a fejlődő országokban. Ezek a negatív következményei miatt állandó tényező az egész történelem a gyarmatosítás és a neo-kolonializmus, fokozza most, mint a jelenlegi gazdasági válság által generált nem országaink esik a gyenge gazdaság és mozog, hogy nagy mértékben a terhet végzett a nyugati, belső átalakulás és elfogadtam ott a harmadik világ országaival fenntartott kapcsolatokra vonatkozó gazdaságpolitikai döntések.
A mély gazdasági válság és a modern világ, és még nagyobb mértékben a történelem, a koloniális és Neocolonial kapcsolatok arra utalnak, hogy fejleszteni kell a többi kommunikációs véget vet a függőség és változatossá gazdasági kapcsolatok harmadik világ országaiban, és kihasználni a lehetőségeket, hogy nem alakult ki, mert a mi Neocolonial függőség.
Hosszú ideje elterjedt az elgondolás, hogy a fejlõdõ országok gazdasági növekedése változó összeg, amely a fejlett kapitalizmus fejlõdésétõl függ. Happening az elmúlt években, a növekedés ezen központok rendkívül lassú, és még tett jóslatok, hogy mindaddig, amíg a század végére ne várjunk éves növekedés több mint 3% -kal csökkent az tendenciák krónikus stagnálás, ami abban nyilvánul meg, a fejlett tőkés országokban. Ha igen, passzívan remény a gazdasági fejlődés elsősorban a külső tényezők hatását, a jövőben a harmadik világ országaiban szoruló éves gazdasági növekedés legalább 7%, úgy néz ki, sivár, ha szigorúan tartsák be a modern neo-koloniális modellt külgazdasági kapcsolatok.
Egy másik érv az, hogy még ezekben a szűk és kedvezőtlen viszonyokban is minden évben egyre korlátozottabbak lesznek, egészen addig, amíg országaink teljesen el nem pattannak.
A protekcionizmus megerősödése a fejlett kapitalista országok piacán olyan tényezővé vált, amely megkülönbözteti és megakadályozza exportunkat olyan időpontban, amikor a bővítés fontos elem, amely nem csak a fejlődéshez szükséges, hanem az egyszerű reprodukcióhoz is. Ilyen körülmények között rendkívül feltétlenül szükséges megtalálni más piacokat, és országaink szolgálhatnak nekik, vagyis lehetőség nyílik a Harmadik Világon belüli árucserére. Ez a helyzet nem jelenti azt, hogy a fejlődő országok elszigetelő politikát folytatnak, hanem logikus választ adnak a protekcionista elszigetelődésre, amelyet a fejlıdı országok piacgazdasággal folytatnak intenzíven.
Egyértelmű, hogy az együttműködés a fejlődő országok között bővül, nem azért, mert az absztrakt műszaki okok miatt, hanem azért, mert áll a potenciális gazdasági előnyök és az előnyök, a különböző jellegű, így egyszerűsíteni külügy a fejlődő országok és a hatékony támogatást nyújt a nemzeti fejlesztési folyamatokba.
Ezért a harmadik világbeli országok gazdasági fejlettségi szintjeinek jelentős különbségei, a természeti és emberi erőforrásokkal való ellátottságukban, igazolják az ezen országok közötti hatékony gazdasági interakció lehetőségeit, amelyeket konkrét előnyök elérésére kell felhasználni.
Harmadik világ egésze és szintjén az egyes régiók egy exportőr az olaj, és válhat számukra, az a gazdaság élelmiszer előállítására és fontos ásványi és mezőgazdasági nyersanyagok gazdaságok bizonyos mértékű iparosítás, amely már gyártására szolgáló gépek és berendezések meglehetősen nagy technikai szinten; egyes országok már elegendő számú szakemberrel, technikusgal, magasan képzett orvossal rendelkeznek, akik képesek segíteni más fejlődő országokat. Van is elegendő anyagi és emberi kapacitás, amelynek révén az együttműködés a két ország közötti lehet egy erős dinamikus tényező, amely hozzájárul a független és szerves fejlődés. Ez a kölcsönhatás lehet pozitív eleme a fejlesztés termelő, technológiai és kereskedelmi kapcsolatok, megfelelő a jelenlegi feltételek és fejlettségi szintje, és segít, hogy feladja számos import beszerzések miatt kiszabott multinacionális termékek, technológiák és a fogyasztási szokások jönnek létre kedvéért féktelen fogyasztás a nyugati és a május csak az elitista csoportok keskeny körének szeszélyeit elégítik ki, a fizetési mérleg terheit és a kapcsolatok megszilárdulását kerülni kell.
Ugyanakkor a fejlődő országok közötti együttműködést tekintették érdekében a kollektív önállóságot, nem mentesíti a korábbi gyarmatosító hatalmak és az ország, ahol a székhelye multinacionális kapcsolódó kötelezettségek részvétel a gazdasági együttműködést az ország a harmadik világban.