Régi hagyomány, mint a világ ... - Volga metszéspontja
Régi legenda, a világ ...
Egyszer, egy régi szonettben
Azt fogom mondani, hogy Shakespeare írta:
"Ha nincs szeretet, nem vagyunk a világon"
Csak tizennégy sort
Mintha nincs múlt,
Valaki életének összessége -
És született egy szonett.
A tükör vízzel,
Egy csendes splash az evezõktõl,
És a baj hullámai
A koszorút elvittem ...
A hold álmos megjelenése
Az égből egy öntő fény,
Hogyan menjünk vissza?
Új hajnal jön ...
Sajnálom, szonett vonal,
Az élethez hasonlóan rövid is.
Nem, nem hagynak bennünket, mondják,
Végtére is, nem játék, vagy valami,
Egyszerűen - ne hívjunk, és ne hívjunk,
És fokozatosan szoktunk megszokni.
De ez a csend, mint a fájdalom, keserű,
És kiderül egy okos vonal,
Drágám, hány napig várjak a hívásra?
Tegyünk vesszőt pont helyett!
A sötét ablakba néztem,
Sóhajtottam magamnak,
És a lábánál szomorúan csak egy macska,
Igen, a lámpa bólintott az üvegen.
Mint mielőtt a sors megbántana?
Úgy tűnik, nem rosszabb, mint minden megjelenésében,
Miért nem működött,
És a lélek belefáradt a bűncselekménybe ...
Rohadtan szomorúan rohan
Éjszakák, amelyek elvesztették a békét,
Mint egy pillangó szárnya véletlenül,
Törött gyermek keze.
És nem először szomorú estét
Ő lesz egyedül,
Egy régi kendőben, vállakba burkolva,
Mossa meg egy nő könnyeit ...
Az arany felhő aludt
Egy óriási sziklán ... "
MY Lermontov
A kis felhőt elkapták
Egy hatalmas szikla vállán,
Il fáradt, a felhőkön repül?
Nem kérdezte ezt a kérdést ...
Az ég a naplementéből halt meg,
Csendben egy álomban a természet elsüllyedt,
Nem akart repülni,
Csak közelebb állt a vállához,
A lábakon áll a hatalmas szikla,
És viharok, esős esõzések
Elhomályosítja a kis felhőt,
Talán ez a boldogság?
Az ünneplő ablakon kívül a 21. század,
Hangos zúgó motorok jönnek,
És az ember hirtelen ember,
Minden fut valahol és rohan,
Nőünk a lény csúcspontja,
Kár, hogy néha nem ismerik fel,
Gyorsan mondd: "Hello, én vagyok!"
És meleg, erős kezekkel ...
Lelke, mint egy gyertya lángja,
A szürkület egyszerre nem lesz szörnyű,
A magányos emberek nem lesznek az éjszakában
A város hatalmas tornyai között ...
Néha kétség: "Ez a szerelem?"
És ő egy könyvet olvasott, lemossa a padlót,
És mezítláb, öltözött a kabátodban,
Ile csörömpöl az edényeket, beállítja az asztalt ...
Dobd el a magány lelkeit!
Reggel halkan énekeljen neked,
És akkor a prófécia nem fog megvalósulni:
"Itt megy, meghalok nélkül ..."