Az igazság és az élet - Mester és Berlioz

Mester és Berlioz

A többség megítélésében határozottan nemkonformista volt, aki azon kevés volt, aki nem értékesítette, nem volt hajlandó parancsokra írni, és az elnyomás legnehezebb feltételei szembesültek a hivatalossággal.





Bulgakov többnyire képes volt élni, méltóságát megőrizve. De az emberi viselkedést az arcát kísértések egyike lett a témája az új éppen azért, mert az érintett maga Bulgakov: ő készen áll, hogy válaszoljon néhány javaslatot a kormány, és megértette, milyen nehéz ellenállni a kísértésnek. Próbáljuk megérteni ennek a kettősségnek az okait.

Bulgakov, egy orvos, aki átadta a polgárháborút a győztes táborában, Moszkvába költözött, a győztesek fővárosa. A nyertesek világa idegen volt, de a vereség is csalódást okozott. Meg kellett tanulnom az új valóságot. Egy ideig Bulgakovot bevitték a Smenovekhovites idegen környezetébe [2]. Sokan közülük úgy vélte, hogy Oroszország visszalép a forradalom által elmaradt fejlesztési útra, és hogy az NEP a visszatérés kezdete. A szlovén rezsim a bolsevik ideológia nélkül, az állam fokozatos degenerációjának reményében támogatta a szovjet rezsimet. A remény szükségessége Bulgakovdal is volt, de a kritikai gondolkodás nem engedte, hogy békés úton álljon az új életben. Csak a belső világ maradt, elválaszthatatlanul kapcsolódva a múlthoz.

Szerdán, amelyhez az író születése, a család köre és a megbízható barátok voltak, ahol a véletlenszerűen görnyedelmes vezetők, mint a Talberg ("White Guard"), ellenállnak az idő viharainak. Reflection, hogy az élet még mindig a házban professzor Preobrazsenszkij a „Kutyaszív”, de néhány év után a „Mester és Margarita” van egyébként, „alaptalan” hozzáállás: nem környezete, a személyiség maga jóvá kell hagynia a nap alatt. A család köre csak egyetlen férfi és nő, akik egymást találják. A külvilág néhány képviselőjével lehetséges baráti kapcsolatok (mester és Ivan, Margarita és Natasha), de ez nem egyenlőség kommunikációja. A kereszténység által képviselt képviseletek a hit mellett elpusztulnak. Egy oktatott társadalom nem írt magatartási kódexét egy új korszak kérdőjelezi meg. Minél fontosabb a személyes becsület kódjának fenntartása, amely elősegíti az emberi méltóság megőrzését. De egyre nehezebb ...

Ezzel a hangulattal Bulgakov az 1920-as években számos olyan művet hozott létre, amely ellentétes a hivatalos kritikákkal. Az üldöztetés legmagasabb szintjén, amikor a helyzet reménytelennek tűnt, Bulgakovot Sztálin telefonálta és valójában támogatást nyújtott. Közvetlen csali megállt, az író munkát kapott a színházban, volt egy relatív jólét. Azonban a könyvei nem jelentek meg, a "turbina napjai" kivételével nem játszottak szerepet, a kritikusok támadása időről időre folytatódott. A legfelsőbb támogatás az intelligencia egy részének bizalmatlanságát váltotta ki iránta. A helyzet kettősége a hozzáállás kettősségéhez vezetett, ami tükröződött a mester és a Berlioz képében.

Abban az időben az író megkérdezhetné magát: milyen mértékben lehet együttműködni a hatóságokkal és mit fognak fizetni ajándékaiért? Bulgakov előtt számos példa volt arról, hogy a régi kovász intellektusai hogyan működtek együtt a bolsevikokkal és még a szovjet intézményekkel is. Most egy ilyen lehetőség jelent meg benne. Látta a vele járó előnyöket, de ő is megértette az ilyen létezés törékenységét, mert sokan rosszul végződtek.

"A kutya szíve" (1925) Preobrazhensky professzor megvédi Shvonderot és aktivistáit, a befolyásos embert hívja (a peresztrojka képernyő adaptációjához, amelyet Sztálinnak adtak). A professzor nem zavarja, hogy védelmet keres az egyiktől, akit folyamatosan elítél. Itt már látható a Mester és Margarita kapcsolatának modellje Wolandnak: legyen bárki, még akkor is, ha a gonosz erők vezetõje csak a kis démonok megfékezésére. Patron és a járdaszegély, ez csak drága árat igényel ehhez.

Köztudott, hogy a mélységbe eső előestéjén sokan, akiket kiirtottak, Sztálin közeledt és simogatta. Nem tudom elhinni, hogy Bulgakov nem engedte meg magának ilyen lehetőséget. Az a tény, hogy "osztotta" az "én" egymásnak ellentmondó oldalát a Mester és a Berlioz között, egy kísérlet arra, hogy megjósolja egy vagy másik út végét, melyet választott. Woland, aki segített az egyik hősök között, a másik halált hozta először a villamos kerekei alatt, majd a labdában, felejtésbe küldve.

Az a tény, hogy a Berlioz erre a névre felruházott, szintén nem véletlenszerű, mint az ő kezdőbetűi. Néhány Hector Berlioz műve Bulgakov regényének zenei kontextusaként értelmezhető. Ilyen a "Fantasztikus szimfónia", ahol a Faustian motívumok hangzik, de különösen ez a "Faust elítélése" című drámai legendára vonatkozik, amelyben a zeneszerző saját értelmezést adott a klasszikus rajzról. Ez önmagában hozza Berliozot (Hector, de közvetve - és névadója) Bulgakovnak, akinek Faustian motívumait a kreatív ösvényen keresztül nyomon követik. Fontos, hogy G. Berliozban, a Goethe-től eltérően, a mennyei hatalmak nem mentik meg Fausztot, és továbbra is a Mefisztófészek áldozata marad. Hector Berlioz nem számított magas szintű intercesszióra, bár más okok miatt, mint Mikhail Berlioz és Mikhail Bulgakov. Említünk egy kevésbé ismert művet is - az oratóriumot "Krisztus gyermekkora", művészeti változat, amely sok tekintetben nem egyezik meg az evangéliummal. Egy másik közeledés a mesterhez (és Bulgakovhoz), aki nem kánonikus képet adott Jézusról az égett regényben.

Mikhail Berliozot a mesterrel és Ivan Bezdomnydal köti össze a regény elején - Berlioz hallgatója, a végén - a mesterrel. Az első fejezetekben Iván úgy tűnik, mint egy csökkentett kettős Berlioz, a vulgáris és tudattalan paródia ateista nézeteit a mentor. Hasonló szerepet játszik a mester mellett: keresztény keresztény költeménye a militáns tudatlanság gyümölcse; de még a gúnyolódás is, Ivan "az ellenkezőjétől" megerősíti Jézus valóságát: Ő "a képében jól megmutatkozott, egészen az élethez, bár nem vonzott magához egy karaktert". Ez okozza Berlioz kifogásait, ami sokkal fontosabb, hogy tagadja Krisztus valóságát, mint hogy rágalmazzon, de közelebb hozza Ivánt a Mesterhez, akinek a Jeshua képe is megfogható.

Lehetne hozzátenni, hogy a Berlioz Mesterek magányosságot hoznak, de különféle módon magányosak. A mester mellett Margarita, Berlioz mellett nincsenek azok, akik szeretik őt. Hacsak Ivan nem szeretetteljesen érzi magát az elhunyttal, ami nem mondható el az író étterme látogatóiról ("Igen, meghalt, meghalt ... De életben vagyunk"). Kijev nagybátyja az unokaöccse csak egy lakás. A Berlioz által vallott racionalizmus a szeretet és a bölcsesség hiányára fordult. Az információ terhelése nem segített neki abban, hogy megértse, ki ül egy külföldi tanácsadó rétegében. A száraz erudíció a Berliozot az élet sokféleségének mély megértésével váltotta fel. Szimbolikus, hogy a villamos elvágja az információs töltött fejét.

Ha a nő viseli a Mester életét, akkor Berlioz halott. Alig véletlen, hogy Berlioz elvitte az "orosz asszonytól, a Komsomol" -tól, és nem az állítólagos beavatkozóktól. És nem csak azért, mert ő az új világ képviselője, ahol Berlioz szilárd, látszólagos helyzetben volt, és ahol nem számított csapásra. Végül is halála második nem szándékos eszköze is nő volt - az olaj kiszabott Annushka. A nõi életet itt szimbolizálja, és elvetette magát. Élve, bár átmeneti, rokonszenvvel Berlioz is két nővel találkozik: Margarita és a kijevi bácsi felesége.

A regényben a faustikus kérdés a gonosz erőkkel való egyezség megengedhetőségéről a visszajátszás reményében különös módon megoldódik. Goethe Mephistopheles sikerült legyőzni Faustot, de ezt a feleségtől megmentették. Hector Berlioz Faust, amelyet Mefisztófészek veresítettek meg örök halálának árán, megmenti Margaretet. Az üzlet a sötét erők hősök és Bulgakov: Berlioz - egy ateista változata, elfordulva Krisztust egy valós személy, és az a biztonságos hely egy istentelen társadalomban, A Mester és Margarita - csak fordult a Sátán segítségét. Nem merül fel még a regényben a sötétség hercegének visszajátszásának lehetősége. Voland egész történetet, kezdve az epigráf Goethe, „mindig azt akarja, gonosz, és mindig jót”, így az ő intézkedések megtételét, mint a hősök a jóság, amelyek nem kell fizetnie.

A páros Master-Margarita, mint az Ádám-Éva párban, az asszony kapcsolatba kerül Sátánnal, de ez nem mentesíti az embert a felelősség alól: a Mester készen áll arra, hogy Wolandral találkozzon és azt akarja. A hajléktalanok történetének hallgatása után azt mondja: "De milyen bosszantó, hogy találkoztál vele, nem én!" Berlioz azonban öntudatlanul eljut Wolandhoz. Amikor találkozott Iván pátriárral, az idegennek undorítónak tűnt, "és Berlioz inkább tetszett neki, vagyis nem tetszett neki, de ... érdekelt." De még Margarita azon hajlandósága mellett is, hogy teljesítse a sötétség erőinek akaratát, szerető szíve nem tartozik hozzájuk, ő megmenti a Mester megmentését. Berlioznak nincs senki, aki megmenthet.

A regényben van egy másik nő, aki a halál eszköze lett. Ez Nizza, aki Judas-t csábította a gyilkosoknak. Mivel a regényt nyilvánvaló és bensőséges párhuzamokkal áthatják, Berlioz-ot Júdás mellett kell figyelembe venni. Nem valószínű, hogy Berlioz megölte valakit (legalábbis a regény nem említi ezt), de megváltoztatta a spirituális kezdetét önmagában.

Mind a mester, mind a Berlioz elutasította a felülről való segítségüket. Bár a mester, a Berlioztól eltérően, nem ateista, nincs reménysége a mennyei közbenjárásra: Yeshua nem olyan, mint a világ megváltó Krisztus. Berlioz feltétel nélkül meghal, a Masters, úgy tűnik, boldog véget várok. Az ígért béke vonzónak tűnik mindazok után, amit szenvedett. A béke természetét azonban nem tisztázzák. Leírja a Woland-ot, és Margarita beszél arról, amit remél, de amit nem tud megbízhatóan tudni. Ennek hiányában maga Bulgakov is hiányzott, mint egy reménytelenül beteg beteg apátiája, semmi köze a megtelt fényhez és a hetedik nap pihenésének öröméhez. De sem a földi boldogság, sem a mester gondozása nem "érdemelt". Emlékezzünk: a Berlioz Woland fejét levágó golyóból semmit sem ígér, mert "mindenki hit által adódik". Hasonlóképpen, a Mester nem szerez fényt - hite szerint, a reménység hiánya miatt.

Nem távolodjon el a kérdés, hogy milyen mértékben a kép Woland tükrözi a benyomást tett Bulgakov Sztálin. Térjünk csak egy körülmény: Master Woland, és Sztálin - Bulgakov volt „jó cselekedetek”, köztük - a büntetés gyógynövények mind ellenzői mesterek. Lehetséges-e ezeket a lépéseket jónak tartani?

O. Alexander Men abból a tényből eredt, hogy a gonosz igazi ereje mérhetetlenül szörnyűbb, mint a regény karakterei. Ez megegyezhetne abban az esetben, ha az utóbbiak tevékenysége a karneváli szerepekre korlátozódik, és tisztán narratív feladatoknak tudható be. A művész azonban nem tudott segíteni, de érezni: az irodalmi képek mögött egy misztikus valóság. Bulgakov Voland és az õ vonzereje - Sátán és az õ kegyelmesei számára - a nevük nem véletlen, és a regény végén a maszkok esnek. Ha Yeshua képét nem lehet Jézus Krisztus képének nevezni, akkor Woland képe még mindig a sötétség hercegének képe. Az éjszakai égbolt lakosztálya nem úgy néz ki, mint egy karnevál. Ami különösen fontos, Woland új jelenete ebben a jelenetben nem látható, csak azt mondják, hogy "a maga igazi fedelén repült". A gonosz nem tűnik el. A művész intuíciója mélyebb volt, mint a "nap" tudata.

Megbüntetéséről gonosztevők a parancsára Woland baj, hogy vállalja a diadalt a jó, nem tekinthető, mint egy győzelem igazságosság, megsemmisítése a valós prototípusok. Ha gonosz elpusztítja azokat, akik szolgáltak neki, és ebben a megnyilvánulása a lényege, katasztrofális aki jön neki valamilyen kapcsolat. Amikor Margaret Voland látható a mágikus gömb harcos munka egyik démonok kísérete, félt attól a lehetőségtől, hogy „azon az oldalon, amely ellen a Abaddon”. Voland neki, „nyugtatta”: Abaddon „egyenlő szimpatizálnak mindkét oldalán harcoló Emiatt, és az eredmények mindkét fél számára mindig ugyanaz.”. Ahol a gonosz erőszakot teremt, nincs igazságosság győzelme, hanem ugyanaz a gonoszság.