A Fehérorosz Köztársaság és az Orosz Föderáció határokon átnyúló együttműködésének elméleti vonatkozásai,

A határokon átnyúló együttműködés lényege és típusa a nemzetközi integráció egyik formájaként: a világ gyakorlata

A határokon átnyúló regionalizmus kialakulása nagyrészt a gazdasági globalizáció folyamatainak köszönhető, ami a piacok bővítését és a gazdaság térbeli szervezésének új megközelítését igényli.

Így a határokon átnyúló együttműködés nevezhető együttműködésnek a szomszédos országok szomszédos területein, vagyis az együttműködő területek közötti határ jelenléte alapvető fontosságú.

Az egyes országok határokon átnyúló együttműködésének fő célkitűzései: a közös történelmi örökségből eredő kölcsönös bizalmatlanság és a határ menti régiók lakosai közötti figyelmeztetések leküzdése; a demokrácia bővítése; a perifériás helyzet és az elszigeteltség negatív eredményeinek leküzdése; a növekedés és a gazdasági fejlődés fenntartása; az életszínvonal emelése; gyors integráció a Nyugat-Európával, miközben a lehető legszélesebb függetlenséget biztosítja.

Az együttműködés a nemzetközi bizottságok, a területrendezési bizottságok formájában megvalósítható, a határokon átnyúló Eurorégiók formáját öltheti, formális nemzetközi megállapodások alapján, vagy ilyen megállapodások nélkül; a struktúrák az állam, a regionális, a regionális és a helyi szintek szintjén felmerülhetnek.

Összefoglalva, a határokon átnyúló együttműködés legfontosabb versenyelőnyeit ki lehet választani:

-a szomszédos országok régiói export-import műveleteinek jelentős növekedése;

-olyan közös vállalkozások létrehozása, amelyek lehetővé teszik a beruházási tevékenység intenzívebbé tételét és fejlettebb technológiák használatát;

-a határokon átnyúló régió innovációs potenciáljának növekedése a tudományos és technikai fejlesztések számának növekedése következtében;

-interregionális és nemzetközi együttműködés a szellemi tulajdon területén;

-együttműködés az oktatás és a tudomány területén [1, 103-114. oldal].

Megkülönböztetik a határokon átnyúló együttműködés következő fejlődési szakaszait:

- helyi határkontaktusok;

- az adminisztratív-területi egységek, az államok önkormányzati egységeinek kölcsönhatása (a két város közötti kétoldalú megállapodások, a régiók közötti együttműködésről szóló megállapodások stb.);

- a határokon átnyúló együttmûködés hálózati formája, amely magában foglalja a különbözõ szintû tényezõk közötti kapcsolatot a határ mindkét oldalán; Ebben a szakaszban határokon átnyúló régiók jönnek létre [2, 21-27. Oldal].

A határokon átnyúló régiók hierarchiája a világrendszerben (1. táblázat):

1. táblázat - A határokon átnyúló régiók hierarchiája a világrendszerben

A jogszabály prioritásaitól függően az országhatáron átnyúló együttműködés az állandó és a programstruktúra keretében valósulhat meg. A határokon átnyúló együttműködés leggyakoribb formája az Eurorégió. Eurorégiók - az egyik szervezeti formája a határon átnyúló kapcsolatok, amelyek a hatáskörükbe tartozó és beleegyezésével a központi állami szervek alapján speciális kiterjesztett hatóság, a helyi hatóságok a határ menti területek a lehetőséget, hogy dolgozzon ki konkrét integrált programok a gazdasági, kulturális és humanitárius együttműködés megvalósítása az adott határokon átnyúló gazdasági projektek , megoldja a foglalkoztatás, az infrastruktúra, az ökológia problémáit.

- kiterjed az EU országainak határterületére, és közös gazdasági és adminisztratív;

- kiterjed az EU országainak területére, amelyeket a mezőgazdasági termelés túlnyomó fejlődés jellemez;

- amelyek nem tagjai az EU-nak, és alapul szolgálnak az új országok bevezetéséhez a páneurópai integrációs folyamatokhoz.

Jelenleg a világ gyakorlatában az integrációs egyesületek kialakulásának modern szemlélete alapjában véve feltételezi a részt vevő államok regionális szintű közeledését az eurorégiók létrehozásával. Az elmúlt évtizedekben egyértelmű tendencia mutatkozott a vizsgált folyamatok koordinációjának és irányításának decentralizációjához.

Kétségtelen, hogy az eurorégiók koncepciójának megvalósításában a legfontosabb nehézséget jelentik a jogi szempontok, hiszen az állami struktúrák és jogrendszerek különböző formáival rendelkező független országok területi egységei részt vesznek ebben az együttműködésben. Ezért az egyes Eurorégiók jelentősen eltérnek a részt vevő országok jogi státuszától, helyétől és jellemzőitől függően.

Az Európai Határmenti Régiók Szövetsége az Eurorégiók négy fő típusát azonosítja. a helyi hatóságok szövetsége a nemzeti határ mindkét oldalán, néha parlamenti gyűléssel; egy külföldi szövetség állandó titkársággal és egy saját erőforrással rendelkező műszaki és igazgatási csapattal; a magánjog, a szövetség, a non-profit szervezet vagy az alapítvány alapelvei alapján a határ mindkét oldalán, a vonatkozó állami törvényekkel összhangban; a közjogi elveken alapuló szövetség, amely a regionális hatóságok részvételével létrejött államközi megállapodásokon alapul.

Kezdetben az eurorégiókat az úgynevezett Rajna-csoportban hozták létre, amely geopolitikai régiót alkot, amely Olaszország déli részén, északra fekszik Hollandiáig. Kétségtelen, hogy a nyugat-európai városokban a helyi önkormányzat történelmi hagyományai hozzájárultak az eurorégiók gyors fejlődéséhez.

Az első ilyen típusú egyesület az 1958-ban alakult Euregio volt, az FRG és a Hollandia között. A neve később Európa-szerte ilyen típusú egyesületek közös nevévé vált. Ez volt az első egyesület, amely a két ország jogi mechanizmusainak hasonlósága miatt jött létre, és az utánzatmintává vált. Az 1966-os kétoldalú egyezmények megkötésével létre lehetett hozni egy munkacsoportot, amely az első koordinációs mechanizmus volt, amelynek feladata az együttműködés folyamatos menedzselésének folytatása. Azonban a közeledéshez való valódi előrehaladás csak 1978-ban érte el az első regionális parlamenti gyűlést Európában. 1985-ben a második döntő lépést a határokon átnyúló társulás különböző vezetői testületeinek egyetlen titkárságba történő egyesítésére irányították. 1987-ben pedig egy regionális cselekvési programot javasoltak, amely magában foglalta az Euregio projektek finanszírozását az Európai Bizottság, a Németországi Szövetségi Köztársaság pénzügyminiszterei és Hollandiában, valamint az alkotó földjeinek forrásaiból.

Az első eurorégió a regionális együttműködés vonzó formájává vált, amely a többi európai országban igen keresettnek bizonyult. A nyugat-európai társulási formák aktívan alakultak az 1970-es években. jön létre, nem feltétlenül az országokat az Európai Közösségen belül: Ausztria, Németország és Svájc -evroregion „Bodeni-tó” (1972), Norvégia, Svédország és Finnország - „kvark-MittSkandiyu” (1972), Belgium, Hollandia és Németország - „Maas -Rain (1976). Az elmúlt évtizedben az eurorégiók száma tízre nőtt, de főként Észak-Európa területeire terjedtek ki, amelyek magas szintű ipari fejlődéssel és a helyi önkormányzat erős hagyományaival rendelkeztek.

Így a határokon átnyúló együttműködés egyre gyorsabban fejlődik, számos előnnyel jár, mivel a különböző államok területei benne vannak. Az Eurorégiók kialakulása azonban csak elegendő gazdasági okokból lehetséges, az alkotó területeik magas ipari fejlődésével. Ami a posztszovjet térséget illeti, ellentétben az Európa többi részével, a regionális politikát a túlságosan központosított hatáskörök újraelosztásával kell igazítani. Ugyanakkor az Eurorégiók fogalmát ma már a határokon átnyúló együttműködés leghatékonyabb formájaként ismerik el. Az egyes államokban már létező eurorégiók nagy száma is jól tükrözi az ország gazdaságának stabilitását.