A könyv - a Talmud és a zsinagóga a zsidók életében - Melnikov Ilya - online olvasása, 3. oldal
A zsidóságban létfontosságú az a szövetség, amelyet Isten ad a zsidóknak, és akiknek élniük kell. A Biblia- ban koncentrált törvények és rendelkezések biztosítják az élethelyzetek sokféleségét, amelyekben Izrael (a zsidó nép) kiderülhet. Fontos, hogy hagyományokat tartsunk, ugyanakkor tanulmányozzuk a Szentírást, hogy megtaláljuk a szavak valódi jelentését.
Néhány szó a kifejezésekről. Van a "Mishnah" szó, azt jelenti, hogy "ismételni", "tanulni". "Talmud" - ez a szó a "tanulni", a "Gemara" igéből származik - a "tökéletes" szóból. Az írott Mishna megjelenésének megkezdése előtt a Tóra tanárait "Tannaim" -nak, "bölcs embernek" és "amoraimnak" nevezték, ami "tolmácsokat" jelent.
Egy másik lényeges pont a judaizmus megértéséhez, a Tóra megosztásához az "írott Tórában" és a "Szájáthéba". A szájüreget a láncon keresztül a memóriából továbbították: próféták - bölcsek - tanítók - tanítványok. Aztán a Mishnah (kb. 200 AD) és a Talmudban rögzítették.
A rabbinikus judaizmus alapítója Johanan Bin Zakkai. Miután Jeruzsálemet a rómaiak meghódították, észak-palesztin központot alapított, ahol megalapították, hogy mely könyvek szentek. Johanan ben Zakkai, mint senki előtt, ragaszkodott ahhoz, hogy tanulmányozza a Tóra, és ez mutatja a személyiség állandó jelentőségét a judaizmus fejlődéséhez.
1. század zsidósága e. különbözött a szekták és a mozgások változatosságában. A legbefolyásosabb a farizeusok mozgása volt. Ekkor jelent meg a "rabbi" szó (tanítóm), így elkezdték hívni a Tóra tolmácsát. Ebből a szóból a "rabbinikus judaizmus" kifejezés is megtörtént.
El kell ismerni, hogy a Tevet tolmácsai között nem volt egység a kezdetektől. A vitát folyamatosan és számos kérdésben folytatták, például az imákról. A Mishnah-ban a Deuteronomio különböző értelmezései találhatók.
A farizeusokat a sadduceusok ellenezték. Azt állították, hogy csak egy írásos Tóra tekinthető törvénynek. E vélekedés alapján elutasították a Mózes könyveiben nem említett szokásokat és hiteket. A sadduceusok a kultusz miniszterei voltak, fejük volt a főpap.
A kettő közötti ellentmondás alapvető volt. A farizeusok nem azt állították, hogy a szóbeli Tóra átkerült volna Mózes idejétől bármiféle változás nélkül, megvédték azt a tényt, hogy értelmezési elveik Mózes idejéből származnak. És nagyon fontos, hogy ha az írott Tóra állandó és változatlan, akkor az orális nyitott és folyamatosan fejlődik. Ebben nincs ellentmondás, mert az írásbeli Tóra változhatatlanná válása folyamatosan jelzi kapcsolódását a változó élethez, és ebben az összefüggésben áll az életével.
Jeruzsálem befogása után (63. év) a rómaiak véget vetettek a zsidó önkormányzásnak. Érdekesség a legfontosabb szekták hozzáállása a hódítókhoz. A farizeusok kritizálták az új kormányt, és a sadduceusok kihasználták a világi hatalmat, amelyet a hódítók adtak nekik.
A Tóra szerint a zsidók és pogányok között egy nyilvánvaló határ, egy fal, hazudni kellett. Ezt a Leviticus és Numbers könyveiben, más bibliai írásokban is megemlítik. Ennek következtében a feladat az volt, hogy a való életben megalapozza a zsidó nép másoktól való különbségét, meg kell emelni, a szentség aura által körülveszíteni. Természetesen egy ilyen folyamatot tükrözni kellett a zsidók életvitelében, valamint a templomban való szolgálatban. A szentséget az oltár körüli szolgálat határozta meg. Kifejezte a kizárólagosságot, és különös jelentőséget tulajdonított a zsidók életmódjának.
A 70. évben. e. amikor a rómaiak elpusztították a templomot, szükségessé vált a szentség tényének megerősítése más módon, mert a templom és a papság már nem létezett. Ebben a szakaszban a farizeusok, a hangsúlyt a mindennapi élet szentségére helyezték, amely megközelítést talált a felmerült probléma megoldására. A professzionális írástudók, akik részletesen ismerkedtek a Bibliával a megszállásról. Az írástudók értelmezték a legendát. Néhány írástudó farizeus volt.
A legfontosabb, hogy a zsidó nép megőrizte szentségét, a templom hiánya ellenére. A célt a Mishnah (200 AD) megteremtésével érte el, amely során különös figyelmet fordítottak a zsidók életének minden aspektusának megszentelődésének fejlődésére. A szentek, akik ebben az irányban dolgoztak, "bölcsek" -nek nevezték. Mishnah az első munkájuk ebben a kérdésben.
Fokozatosan a szent ételeket ünnepi ételeket használták, amelyeken az asztalt az oltár váltotta fel. Az olyan szertartások, mint a kézmosás és az imádkozás, eszközévé váltak arra, hogy szent népként azonosítsák magukat.
A Mishnah tükrözi a zsidó életének hat területét, bemutatva, hogyan lehet szenteltetni minden körülmények között.
A Mishnah tükrözi a templomi szolgálatot. Az egyik részben azt jelzik, mennyi szüretre van szükség a klérus számára, és mennyi gabona szükséges a közösség más csoportjai számára. A Mishnah a zsidó magatartását az ünnepek alatt kezeli. A megfelelő rész leírja a rituális szennyeződés törvényeit és a tisztítási módokat. Nyilvánvaló, hogy a szövegek a Pentateuch megfelelő helyein alapulnak.
A napi ügyeket, valamint a polgári és büntetőjogi, családi és otthoni kérdéseket, a személyes státusz problémáit nem veszik figyelembe.
A Mishn számos konkrét példát ad az életből, amelynek segítségével a zsidó életének alapelveit és szabályait megmagyarázzák és megerősítik. Szoros tanulmányozással egyértelmű, hogy konkrét eseteket nem írnak le annak érdekében, hogy kis dolgokat ássanak, hanem az emberi együttélés alapját képezzék.
A Mishnah építéséről beszélve a munka a rekordok és viták az írott Tórus bölcsei között. Ezeket a nyilvántartásokat hosszú időn keresztül gyűjtik össze.
200-tól 400-ig. e. a rablok Tiberiában, Caesarea és Zefat aktívan megvitatták a Tóra tanításait. A vita olyan volt, mint az érvek tanulmányozása, ezeket a megbeszéléseket is rögzítették. Ezeket a Mishnah minden egyes részével párhuzamosan helyezték el, amelyhez kapcsolódnak. Ezeket a nyilvántartásokat "Gemara" -nak hívják, általánosan úgy gondolják, hogy ilyen kutatások javították a Mishnah-t. A Mishna és a Gemara feljegyzései a Talmud (Jeruzsálem Talmud).
A Mishnah megbeszélései a babiloni akadémiákon zajlottak. A szövegeket később feldolgozták és a babiloni talmud formájává tették.
A Talmud a mindennapi élet jelenségeit írja le, ők a számára - az isteni kezdet tevékenységének területén. Az igazság, amely egyesíti a mindennapi dolgokat, a szentség.
Természetesen a Talmud az írásos Biblia értelmezésének csúcspontja. Jogszabályi testületként kezelik, különös hangsúlyt fektetve az élet gyakorlati oldalára, bár eredetileg sok esetben a Talmudban foglalkozott, és döntéseik inkább elméletiek voltak, mint gyakorlatiak.
Általában az irodalmi műfaj szerint osztályozzák a rabbin szakirodalmat. Az írott Tóra magában foglalja a mózesi törvényt és a narratív anyagokat. A szóbeli Tóra hagyományai az idő múlásával is a törvény és a művészi forma formáját öltik.
A judaizmus jogi normáit "Halacha" -nak hívják. A halacha révén a rabbik irányítják a zsidók életét, hogy a társadalmat és az Istent szolgálják oly módon, ahogyan azt helyesnek tartják. Ezekben a normákban egy perspektívát látnak, segítségeikkel a rabbik azt írják le, hogyan kell fellépni egy ideális világban.
Az elbeszélő hagyomány neve "Haggadah". Haggadah is tükrözi a zsidó vallás főbb pontjait, de történet formájában. Ez magában foglalja a népi bölcsesség, az elméleti teológia, az etika elemeit is. A Haggadah egyes anyagai szerepelnek a Talmudban, bár a Talmud többnyire a Halachahra épül. És a midrashim (a Biblia értelmezései) a Haggadah anyagán alapulnak.
A zsinagógában imádkoznak, gyakorolnak, a zsinagóga a közösség gyülekezőhelye, a zsinagógában tanulnak. A zsinagóga is imádság ház, bár a közös imaért nincs szüksége a zsinagóga számára.
A héber zsinagóga - "Bet Knesszet" (a Közgyűlés Háza). "Knesszet": "találkozó". A "Bet Knesset" kifejezés teljes mértékben tükrözi a zsinagógában jelenleg végzett tevékenységeket. A zsidók itt imádkoznak, olvassák el a Tóra, tanulmányozzák, tartanak találkozókat és ünnepeket. E tekintetben a zsinagógát a liberalizmus különbözteti meg, és számos tevékenységet nyit meg.
Az első évezred elején a történészek a szombati szisztematikus olvasmányokat hagyománynak tekintik. A zsinagógát, mint a Szentírás olvasási helyét említik az Újszövetségben is, ahol a zsinagóga az imák helyének számít. A Második Templom megsemmisítése után szükségessé vált, hogy valahol összejöjjön, sürgetővé vált, hogy különösnek kell gondolkodnunk az épület számára. Természetesen a zsinagóga jelentősége és szerepe emelkedik ettől a pillanattól.
A zsinagógában két kötelező tartozék kell, hogy legyen: a Tálapát tekercsek Arca, és az asztal, amely mögött a Tóra olvasható. Fent, a Pentateuch ismeretével elmondták, hogy rendezték a tabernákulumot, és mi volt a bárkában. Ezek két kőtáblák, asztalok, egy dobozban (bárkában) tárolódtak, arannyal borítva. Az Első Templom megsemmisítése után az Ark eltűnt. Később az Ark volt egy rendes törzs, és a középkorban már egy szekrény volt rögzítve a zsinagóga keleti falához. A szekrényben tárolják a Tóra tekercsét, amelyek a zsinagógában a figyelem középpontjában állnak. A bárkával szemben a függöny egy függönyt lóg.
Egyes zsinagógákban, a bárka fölött két deszka található, amelyeken a Tízparancsolat az első két szóban szerepel. A falak más szövegeket is tartalmazhatnak.
Napjainkban egyes zsinagógákban elektromos lámpák égnek, míg mások hagyományos olajlámpákat használnak. A menorah zsinagógáiban (hét gyertya vagy kilenc gyertya) áll a bárka jobb oldalán.
A zsinagóga kötelező helye a "bima" (játszótér). A Tóra olvassa. Ez a terület általában a közepén helyezkedik el, de mindkét oldalon elhelyezhető.
Az ortodox zsinagógákban a nők és a férfiak külön ülnek, ami megfelel a Talmud követelményének, hogy a férfiakat ne kelljen elszakítani az imaiktól.
A zsinagóga szolgáltatásait naponta, reggel és délután tartják. Az ortodoxok és más zsidók inkább egyéni imákat imádnak, ha nincs elég ember a zsinagógában egy általános szolgálat számára.
Ünnepnapokon az olvasás a legfontosabb, a zsinagóga körüli ceremóniával együtt jár.
Szombaton, a reggeli szolgálatnál olvassa el a Tóra egy részletét. A különböző zsinagógák olvasásának időtartama különböző. Az ortodox közösségek hetente néhány fejezetet olvasnak, és egy évet - az egész Tóra. Mások kinyújtják a Tóra olvasását három évig. Mindkettőnek érvei és érvei vannak erre, és nem másképp.
A reformisták bizonyos szövegeket feleslegesek a nyilvános olvasmányok számára, és nem olvasnak. Mindazonáltal minden gyülekezetben a liturgikus ciklus véget ér a törvény ünnepén, ezen a napon a Deuteronómium utolsó része és a Genesis első könyve olvasható.
Szombaton és ünnepnapokon, valamint az engesztelés napján a böjt és a nappali szolgálat során a Tóra olvasását kiegészíti a próféták könyveinek olvasása.
A zsinagóga szolgálatában, amikor a bárka ajtaja nyílik és onnan ünnepélyesen vegye ki a Tóra könyvtárat, a felvonulás a helyszínre viszi a tekercset. A gyülekezet előrehajol, hogy megérintse a tekercset imádkozóik kefeivel.
Meg kell jegyeznünk, hogy ez tisztelettel jár. Minden, ami a Tóra-tekercshez kapcsolódik, ünnepélyes és mély szeretetérzetet érzékel.
A Tóra lapja egy pergamen-görgetés a Pentateuch szövegével. A pergamenre a szöveget kézzel másolja, különleges tintával. Mint a régi időkben, a szakmai írástudók végzik ezt a munkát.
A Tóra tekercsét tekercsbe tekercselik, a hengerek (kettő) össze vannak kötve. A bársony köntösbe burkolt tekercsek.
A görgetők nemcsak gondosan védik, hanem díszítik is. Ezüst harangokat csatolnak ezüst díszekhez, amelyek csengenek, amikor a tekercset a helyszínre viszik. Elolvasása után a felvonulást a hívők köré küldi. A helyszínen a görgető úgy van beállítva, hogy mindenki láthassa azt. A tekercs vízszintesen van elhelyezve, az olvasó kezével nem érinti a Tóra szövegét, hanem ezüst vagy rézmutatóval segít.
Amint a Biblia (Krónikák, 25) szerint a Salamon templomban voltak énekesek, zenészek és hangszerek. A templom elpusztítása után a helyzet megváltozott, korlátozásokat kellett bevezetnünk.
A zsinagógában végzett munkát a hazai fizetett alkalmazott végzi. Tanulmányi tanulmánya van, tanulmányozza a Bibliát, a Talmudot és az imakönyvt. Hazan részt vesz a lelkipásztori munkában és vallási vezetést végez a zsinagógában. Arra van rá, hogy leggyakrabban a közösség vezetésével kapcsolatos kötelesség.
És a zsidóság fő vallási vezetője és a zsinagóga második fizetett munkása a rabbi. A kettő közötti különbség a következő: ha egy Hazan mindent a Tóra számára szakértővé kíván, akkor a rabbinak minden hozzá kapcsolódó ügyben szakértőnek kell lennie. Így a Tóra központi helye a rabbi központi alakja. A "rabbi" (tanító) címe a Mishna tanárai közé tartozott.
A rabbihoz hagyományosan tulajdonított tisztelet és hatalom a Tóra tudásával és a gyakorlati döntések meghozatalával járt. A judaizmusban a lelki vezetés a Tóra mély ismeretein alapul, hiszen a zsidó judaizmus nem létezik.
A rabbi nem a Biblia tolmácsa, készen áll egy olyan közösség vezetésére, amelyben a Tóra olvasható és tanulmányozható, segíti a zsidók életét.
A judaizmusban a prédikáció különböző nézetekről szól. Ami a rabbit illeti, azt mondhatjuk, hogy ha valaki képes a hívõkkel való õszinte beszélgetésre, ő maga.
Számos reformista rabbik pszichoterápiás és egyéb tudományági kurzusokon vesznek részt, amelyek segítik a kapcsolatot és segítik a személyt. Az etikai és rituális problémák megoldásában a rabbit finom szakembernek tekintik.
A munka a zsinagógában tanács is szerepel a feladatok egy rabbi azonban azt gyakorolják a Reformzsinagóga. Az ortodox rabbi e feladatok teljesítéséért rendszerint felszabadul.
A rabbi nem rendelkezik központi irányítással, eldönti, hogy a szolgálat mely részét héberül lehessen elvégezni, és bizonyos vámok alkalmazásáról is dönt.