Az elektromos hálózatok névleges feszültsége - stadopedia
Egy villamos hálózat kialakításánál, egy villamos hálózat konfigurációjának kérdésével párhuzamosan megoldva a névleges feszültség kiválasztását. Az elektromos hálózatok névleges vonali feszültségeinek skáláját a GOST 721-77 határozza meg, és a következőképpen alakul:
0,38; 3; 6; 10; 20; 35; 110; 150; 220; 330; 500; 750; 1150 kV.
A névleges hálózati feszültség kiválasztásakor figyelembe veszik a következő általános ajánlásokat:
6. 6 kV-os feszültséget használnak ipari, városi és mezőgazdasági elosztó hálózatokhoz; Az ilyen hálózatok legnagyobb elterjedése 10 kV feszültséget kapott; a 6 kV-os feszültség alkalmazása új létesítményekre nem ajánlott, de fel lehet használni a meglévő elektromos hálózat rekonstrukciójában, ha nagyfeszültségű motorok vannak ebben a feszültségben;
jelenleg a kommunális szolgáltatási szektorban a terhek növekedése miatt tendenciát mutat a nagyvárosokban a 20 kV-ig terjedő elosztóhálózatok feszültségének növelése;
A 35 kV-os feszültséget széles körben használják a 10 kV-os agglomerációs hálózatok tápellátó központjainak létrehozására; a vidéki fogyasztók kapacitásának növekedésével összefüggésben 110 kV-os feszültséget alkalmaznak erre a célra;
A 110 ... 220 kV feszültségeket regionális elosztóhálózatok létrehozására használják az általános használatra és a nagyfogyasztók külső áramellátására;
A 330 kV-os vagy annál magasabb feszültségeket használják az EGK gerincének kialakításához és a nagy erőművek számára.
Történelmileg hazánkban két villamos hálózati feszültségrendszert (110 kV és magasabb) alakítottak ki. Egy 110 (150), 330, 750 kV-os rendszer jellemző Észak-Nyugatra és részben a Központra és az Észak-Kaukázusra. Egy másik 110, 220, 500 kV-os rendszer jellemző az ország nagy részében. Itt a következő lépés 1150 kV feszültség. Ennek a feszültségnek az áramátvitelét a múlt század 80-as években építették, és Szibériából és Kazahsztánból az Uralba szállították. Jelenleg az 1150 kV-os átviteli helyek átmenetileg 500 kV feszültségen működnek. Ezt a villamosenergia-átvitelt 1150 kV feszültségre továbbítják.
ahol R. kW, L. km, elfogadható eredményt ad L 250 km-en és P 60 MW-nál.
ahol R. MW; L. km, kielégítő eredményt ad a névleges feszültségek teljes skálájához 35 és 1150 kV között [5].
A villamos hálózat névleges feszültségének kiválasztása, amely bizonyos sorokból és alállomásokból áll, általában a különböző opciók műszaki és gazdasági összehasonlításának feladata. Itt rendszerint nem csak a távvezetéken, hanem az alállomáson is figyelembe kell venni a költségeket. Ezt egyszerű példával magyarázzuk.
Az L1 és L2 hosszúságú két szakaszból álló elektromos hálózatot tervezték (4.1. Ábra, a). A névleges feszültség előzetes becslése azt mutatta, hogy a fejrésznél 220 kV-ot, a második 110 kV-os szakaszt pedig meg kell tenni. Ebben az esetben két opciót kell összehasonlítani.
Az első változatban (4.1. Ábra, b) az egész hálózat 220 kV. A második változatban (4.1. Ábra, c) a hálózat fejrészét 220 kV feszültségen hajtják végre, a második szakasz pedig - 110 kV feszültség mellett.
Egy második megvalósítási mód szerint W vonal 2 feszültség a 110 kV-os és a 110/10 kV-os transzformátor T kevesebb lesz, mint 2 W hálózati feszültség a 220 kV-os alállomás 220/10 kV-os transzformátor T 2 az első kiviteli alakban. Azonban alállomás 220/110/10 kV autotranszformátor AT második kiviteli drágább lesz, mint az alállomás 220/10 kV-os transzformátor T 1 az első kiviteli alakban.
Ábra. 4.1. Az a) séma és a hálózati feszültségek két opciója (b) és (c)
A hálózati feszültség végső megválasztását a fenti lehetőségek összehasonlításával határozzák meg. Ha a költségkülönbség kevesebb, mint 5%, előnyben kell részesíteni egy magasabb névleges feszültségű változatot.