Bemutatás a tündérmesék bemutatására
1 ELŐADÁS A mesehoz G.Kh. ANDERSEN SOLOVAY
2 Hans Christian Andersen SOLOVAY
3 Az egész világon nem lenne jobb palota, mint a kínai császár palotája. Mindannyian értékes porcelánból készültek, olyan finomak és törékenyek voltak, hogy szörnyű volt hozzá, és megérintette. A palota egy gyönyörű kertben állt, ahol gyönyörű virágok nőttek fel. A legszebb virágokat ezüst harangokkal kötötték. És amikor a szellő felrobbantott, a virágok megremegtek és a csengők csengtek. Ezt úgy tették, hogy senki sem vette át a virágokat anélkül, hogy megnézné. őket. Így volt okos! A kert messze, messze, olyan messze volt, hogy még a fő kertész is, és nem tudta, hol végződik. És azonnal a kert mögött egy sűrű erdő kezdett. Ez az erdő elérte a kék tengert, és a hajók hatalmas fák lombkoronája alatt hajóztak.
4 Ott, az erdőben, a tengerpart közvetlen közelében, egy éjszakai életet élt. Olyan csodálatosan énekelt, hogy még egy szegény halász is, hallgatta a dalait, elfelejtette a kerítőhálóját. - Ó, jó - mondta, sóhajtott, de aztán újra elkezdett dolgozni, és az erdei énekesre nem gondolkodott egészen másnap. És amikor eljött a következő éjszaka, ismét elbűvölve hallgatta a csilinglést, és ismét ugyanazt mondta: - Ó, milyen jó, milyen jó! A világ minden szegletéből a császár utazók fővárosába került. Mindegyikük csodálta a csodálatos palotát és a gyönyörű kertet, de miután meghallotta a mámorozást, azt mondták: "Ez a legjobb!
Egész nap a császár udvaroncjai a folyosókon és a folyosókon futottak le a lépcsőn, de senki sem tudta megmondani, hogy milyen madárcsapás volt a madár, és hol él a madár. De a császár ragaszkodott hozzá: "Ne légy hülye!" - mondta a császár a miniszteréhez. - Meg akarom hallgatni a táncolást. Ma este a palotában kell lennie! És ha nem jön ide a kijelölt időben, akkor vacsora után rendelek, hogy megveregessek téged és az összes minisztert a sarkában. Az udvaroncok ismét a palota körül futottak - senki sem akarta megízlelni a botokat. Időről-időre ütköztek lábukkal, és megkérdezték egymást: - Mi a társas? - Hol találhatom meg a co-loya-t? De a Császári Palotában még senki sem hallott a császárról, akiről az egész világ már tudta.
7 A császári konyha mosogatógépe elvitte a minisztereket az erdőbe, és megmutatta a táncolást. Ez a csengő! - kérdezte a lány. - Figyelj, figyelj! És itt van! - És ujjával mutatott rá a kis szürke madárra, amely az ágon ült. - Pf! - mondta az első miniszter. "Nem gondoltam, hogy ez a híres éjszakai élet olyan vonzó volt a megjelenésében." Valószínűleg szürke lett a félelem, mivel olyan sok figyelemre méltó embert látott. - A kísértet! - kiáltott fel hangosan a lány. - Kegyelmes császárunk hallani akarja. "Nagyon örülök!" - válaszolta a zenész, és még hangosabban énekelt. - Pf, pf! - mondta az első miniszter. Hangja csengett, mint a császár ünnepélyes kupolájának üvegharangja. Csak nézd meg, hogyan működik ez a kis nyak! Furcsa, hogy soha nem hallottunk ilyen csodálatos énekest. Kétségtelenül hatalmas sikert aratott a bíróság előtt.
8 A csillogó páratlan nagy ura! - mondta az első miniszter. - Őfelsége, a császár egy kellemes meghívással bízott rám, hogy meghívjon téged egy bírósági ünnepre, amely ma este van. Nem kétlem, hogy csodálatos éneklésével megáldja Őfelsége. "Sokkal jobb, ha a zenéimet egy zöld erdőben hallgatom" - mondta a csengő. - De szívesen repülök veled, ha kedveli a császárt.
9 És akkor jött az este. A hatalmas terem közepén ült a császár. A császári trónt szemben egy arany pólust helyezték el, és a tetején egy csengőhangot ült. Az udvaroncok teljes gyűjteményben voltak. Még a kislány a konyhából is megengedte, hogy álljon az ajtóban - végül is nem egy egyszerű lány, hanem egy bírósági mosogatógép. Mindenki öltözött fel és le, és szemmel tartotta a kis szürke madarat. De a császár kecsesen bólintott. És a zenész énekelt. Olyan gyönyörűen énekelt, olyan csodálatosan, hogy még a császárnak könnyei is voltak a szemében, és leborultak az arcán. Aztán a csengőhang még hangosabb, még finomabb lett. Az éneklés elég volt a szívért.
10 A Nightingales a bíróságon maradt, és egy különleges szobába vitte. Naponta kétszer, és egyszer este szabadon járhatott a szabadságon. De tizenkettő szolgát rendeltek hozzá, és mindegyikük egy selyemszalagot tartott, amelyhez egy csülök lábához kötődtek. Semmi sem mondhatnánk, nagyszerű öröm tudott volna ilyen gyaloglást tenni! Röviden, egy kis erdei madár vált ismertté Kínában.
11 De egy napon a császárt Japánból egy selyemkendővel burkolt dobozba küldték. A dobozon írták: Nightingale. És a dobozban egy mesterséges csülök. Nagyon hasonlított egy élő teremtményhez, de gyémántok, rubinok és zafírok voltak. Érdemes elindítani egy játék madarat - és elkezdett énekelni az egyik dalt, amit egy igazi csengőhang énekelt, és aranyozott farokkal csavarta. A madár nyakán egy szalag volt a felirat: a japán császár csillaga nem hasonlít a kínai császár mámorához. - Milyen varázsa! - Mindent elmondtak. És az, aki hozta az értékes madarat, azonnal felemelkedett a bírósági ügyvéd rangjára. - Most pedig hagyja, hogy ez az új táncolás és a régi énekes együtt énekeljen - döntött a császár. De az ügy nem ment végbe: az igazi csengőhang minden alkalommal új módon énekelte a dalát, és a mesterség ugyanazt a dalt ismételte meg, mint egy hordószerv.
12 A császár a következő vasárnap megrendelte a madarat az egész városnak. - Hadd hallgassák meg az emberek - mondta. A városiak örömmel hallgatták, és teljes megelégedésüket fejezik ki, mintha kiváló teával kezeltek volna, és a kínaiak, mint tudják, nem szeretik semmit, mint a teát. Mindenki kiabált: "Ó!" Egyetlen hangon felemelték a mutató ujjaikat, és bólintották a fejüket. Csak a szegény halászok hallották az igazi rengeteget, azt mondta: "Nem rossz éneklés!" Még úgy is tűnik, mint egy élő csengő. De még mindig nem ugyanaz! Valami hiányzik, és mi - mi magunk nem tudjuk! A császár kiadott egy rendeletet, amelyben az igazi éjszakai életet a kínai államnak kiutasították. És a mesterség helyet kapott egy selyempárnára, maga a császári ágy közelében. Körülötte volt minden ékszer, amelyet neki adtak neki, beleértve az arany császári cipőt. Az óramű egy különleges címet kapott: A császári éjszakai asztal első énekese a bal oldalon
13 És egy este mesterséges madár énekelt a császár előtt, és ágyban feküdt, hallgatta őt. Hirtelen a madár belsejében valami sziszegett, zúgott, a kerekek gyorsan megfordultak és leálltak. A zene megállt. A császár kiugrott az ágyból, és elküldte a személyes orvosát. De mit tehetne vele? Végül is soha nem gyógyította meg a mámorokat - sem élő, sem mesterséges. Aztán felszólították az órákat. Az órák elvetették a madarat, és régóta megvizsgáltak néhány kereket, és csavartak néhány csavart. Aztán azt mondta, hogy bár a madár énekelne, óvatosan kellett kezelnie: a kis fogkefe elhasználódott, és újakat nem lehetett elhelyezni. Ez az a bánat! Mindenki nagyon szomorú volt. A császár új rendeletet adott ki, amely kijelentette, hogy a bal oldali császári éjszakai asztal első énekese csak évente egyszer, majd rövid ideig indulhat.
14 Egy napon a császár megfázott és megbetegedett. Az orvosok már nem remélték a gyógyulást. A miniszterek és az udvaroncok új császárt hirdettek, az emberek pedig az utcán zsúfoltak, és megkérdezték az első minisztert a régi császár egészségéről. - Pf! - felelte az első miniszter, és megrázta a fejét. Sápadt és hideg, a császár a csodálatos hajóján feküdt. Minden udvaronc halottnak tekintette, és mindenki sietett, hogy az új császár felé hajlik. A szolgák kimentek a palotában, felismerték a legfrissebb híreket, és a szolgák egy csésze teával csevegtek. Minden teremben és folyosón a szőnyegek szétnyíltak, így nem hallották a lépéseket, és a palotában halott csend volt.
A halál, mosolyogva, üres szemcseppekkel nézte a császárt. A halott csend a császár kamaráiban volt. És hirtelen az ablakon kívül csodálatos énekelt. Kicsi élő tündér volt. Megtanulta, hogy a császár beteg volt, és belevágott a konzolba, és felvidította. Ült egy ágon, énekelt, és a császár körül szörnyű szellemek sápadtak és sápadtak voltak, és a vér egyre gyorsabban és gyorsabban nőtt fel, még mindig forróbb volt a császár szívéhez. - Köszönöm, kedves madár! - mondta a császár. - Felismerlek. Egyszer kivezetett téged az államomból, és most elhúztál a halálod az ágyamról! Hogyan jutalmazhatok? - Már megjutalmaztál - mondta a csengő. "Láttam könnyeket a szemedben, amikor először énekeltem," soha nem fogom elfelejteni. " Őszinte könnyek az örömtől - az énekes legértékesebb jutalma! És ismét énekelt, és a császár egy hangos, hangos alvásban elaludt. És a kísértetjárat elrepült. Az udvaroncok beléptek, összegyűltek, hogy megnézzék az elhunyt császárt, és befagytak az ajtóban. A császár pedig ezt mondta nekik: - Hello! Jó reggelt!
16 END Elkészült: 5-B osztályú Kalinyuk Alena diák