Yesenin versei
A tengerészek hangja.
Éjszaka, de mintha világos,
Tehát tényleg mindig rendben van.
Éjszaka, de mintha világos,
És az ártatlanok ajkairól
A tengerészek hangja.
Ó, a hold van
Sötétít - még akkor is, ha magát a vízbe dobja. [121]
Nem akarok békét
Kék ez az időjárás.
Ó, a hold van
Csillogó - még a vízbe is dobva.
Drágám, igaz? Rendben van?
Ezek az ajkak nem fáradtak.
Ezek az ajkak, mint a patakokban,
Az élet megáll a csókokban.
Drágám, igaz? Rendben van?
Rózsákat súgtak nekem?
Én magam nem tudom, mi fog történni.
Zárja be, vagy talán valamit
Egy vidám fuvola sír.
A csendes esti gudban
Mi vagyok a mellkasom liliomjai mögött?
Egy vidám fuvola sír,
Én magam nem tudom, mi fog történni.
Food. Csendes. A csengetés hallható
A patak alatt a hóban,
Csak a szürke varjak
A réten rohantottak.
Ez nem egy közönséges "Iamshchitsky" romantika. Hiányzik egy kocsis és egy guggoló, a költő maga helyettesít. Az utazás nem okoz neki távoli vagy szoros kapcsolatokat, szokásos közlekedési szomorúság nélkül. Minden rendkívül egyszerű, mintha leírnák a természetből: (Szergej Esenin versek, versek)
Ó, ez a faluban?
Tehát a szánalmas harmonika kiált:
Talya-la-la, Tili-li-gom
Függesztett egy fehér ablakpárkányon.
És az őszi sárga szél
Nem ez, a kék megérintett hullámzás,
Mintha egy ló egy vőlegényével,
A leveleket a juharfákról fésülti.
Ő megy, megy, egy szörnyű hírnök,
Az ötödik nehézkes vastagságú fájdalom.
És egyre több szomorú dal
A béka súrlódása a szalmában.
Ó, az elektromos napfelkelte.
A hevederek és csövek tompa markolat,
Ce Gb's Stomach Belly
Megrázza az acél lázát!
Isten áldjon meg!
............
............
Oroszország, Oroszország! És hányan közülük,
Mint egy szitán húzódó hús,
A széltől a szélig a nyitott terekben?
Kinek a hangja hívja őket,
Miután a lámpát ujjával összekötötte a személyzet?
Jönnek, jönnek! Zöld dicséri a zümmögést,
Felemezze a testet a szélben és a porban,
Mintha valaki mindenkit elküldene a büntetésszolgaságba
A lábadhoz fordulni
Ez a földi labda.
De mit látok?
A hold harangja lecsapott.
Ő, mint egy alma elhalványult, kicsi.
Blagovest sugarai süketessé váltak.
Már a nasheste hangosan játszott
A csirke harmonikájában a kakas.
Láttad,
Mint egy nyárson egy rét ugrik,
A szájvíz harap a gyógynövény lábán?
Mivel a koryachkah fűben van,
A felszedés gyökere alatt.
És sehová se, fű, ne rejtsd el
A forró fogaktól a zsinórokig,
Mert nem, mint egy madár,
Távolítsa el a földet kék színben.
Tehát mi vagyunk! Hímzett a lábát a vér a kunyhóban,
Mi a gyomosodás első faja?
Csak nem jutottak el hozzánk,
Csak nekünk,
Csak a mi
Ne vágja le, mint egy százszorszép, fej.
De most úgy tűnt, hogy felébrednek,
És nyírja a szakadt ösvényünket
Körül, mint a köd nedvességtől,
A halott Péter neve.
Könnyek ... ismét ezek a keserű könnyek,
Nyomorult szomorúság és szomorúság;
Ismét sötétség ... és összetört álmok
Végtelen távolságba esett.
Mi lesz? Ismét ezek a kínzások?
Nem, elég ... Ideje pihenni
És felejtse el ezeket a szomorú hangokat,
Ó, és olyan kimerült mellkas.
Ki énekel ott egy nyírfa árnyékában?
Úgy hangzik, mintha ismerős lennék -
Újra könnyek ... Ezek könnyek
És a natív oldal vágya.
De valójában én a szülőföldön szép,
És könnyek között elfojtotta a mellkasát.
Csak ... csak hideg sírban
Elfelejthetem magam és elaludnék.