helyszíni könyvtárban
Konyaga feküdt az út szélén, és nehéz szunyókált. Kis ember csak unharnessed és tedd a takarmány. De Konyaga, hogy ne lássa. A zenekar felmászott egy nehéz, a kő: a nagy erőt legyőzte őt muzsiknak képzelték.
Konyaga - egy paraszt hétköznapi has, megkínzott, megvert, keskeny mellű, kiálló bordák és a váll égett, törött lábbal. Konyaga fej búsan tartja; sörényét nyakán csapzott; A szem és orrlyukak szivárgott iszap; felső ajka lógott, mint egy palacsinta. Egy kis szörnyeteg a kipróbált és tesztelt, és meg kell dolgozni. Egész nap Konyaga a bilincs nem hagy.
Nyáron reggeltől estig földi futás; Télen le felengedni, a „termék” hordoz.
A hatályos Konyaga nyereség sehol: a takarmány neki, amit csak nahlopaesh fogak. Nyáron, amíg az éjszakai hajsza, de fű Myakonkov a profit, és a téli folytat a piacon „működik”, és enni otthon vágás rothadt szalma. Tavasszal, mind a területén üldözni a szarvasmarha, a lába emelt oszlopok; és egy fűszálat a területen sem; Csak itt-ott ragadt bojt soprelaya rongyokat vadállati fog véletlenül elsétált esik.
Slim Konyagin lakás. Ez jó, hogy az ember kapott egy ajándékot, egy jó, és nem árt. Mindkét hagy egy ekével egy olyan területen, „Nos, kedves, pihen!” - Konyaga hallani az ismerős kiáltás és megérteni. Minden szánalmas csontváz fogják terjeszteni, nekitámaszkodik a mellső lábak, hátsó - felveszi, szemtől mellkasi prignet. „Nos, fegyenc, szemét!” És a kis ember maga eke mell prések, kezek, mint a harapófogó eke ásott, belerúgott a földön komyah gruznet szemek figyelik, mivel nem szántani slukavila, nem adna folt. Pass horony egyik végétől a másikig -, és mindkét remegnek: itt van, a halál eljött! Mind a halál - és Konyaga és paraszt; minden nap a halál.
Dusty paraszt földút keskeny sávban a falu a falu fut; habverővel a falu jön ki újra, és senki sem tudja, hol fut. És az egész, mindkét oldalán a mező őr. Nincs vége a területen; teljes szélességű, és a távolság töltik; akkor is, ha a föld összeolvadt az ég, és ott az összes mezőt. Aranyozás, zöldellő, meztelen - ők vaskarika tartozó falu, és nincs kijárat sehol, kivéve a tátongó mélységbe területeken. Ott van az az ember, aki elmegy; Talán a lábát a sietett séta van vágva, és messziről úgy tűnik, hogy ő helyben jár egy helyen, mint a nem képes megszabadítani magát a mezőket legyőzi helyet. Ez nem megy mélyebbre ez a kicsi, alig észrevehető pont, de csak egy kicsit homályos. Elhalványul, elhalványul és hirtelen eltűnik, mint a tér önmagában szar volt.
Évszázadokon pineth fenyegető, mozdulatlan tömeg mezők, mint egy mesebeli hatást fogságban őrök. Ki fog ez az erő a fogságból? aki fog okozni, hogy világít? Két lény esett erre a problémára: paraszt igen Konyaga. Mindkét születéstől a sírig a feladatot ütemet, verejték vérontásra, és a mező, és felemelte a mesés erők nem adtak ki, - az erő, amely lehetővé tette volna a kötést a paraszti és Konyaga meggyógyul fájó váll.
Konyaga fekszik a legnaposabb teljes napfényt; körül minden fák és a levegőben, mielőtt a feszült, amely rávilágít a levegőt a torokban. Alkalmanként végigmenni az úton örvény por, de a szél, amely kiemeli, hogy nem hozza frissítő, és egyre több felhőszakadások hőt. Gadflies és legyek, mint az őrült, rohanó felett Konyaga, kalapált fülébe és orrába, ásni a felvert helyre, és ez - csak a füle automatikusan hátrált származó jabs. Akár szunyókált Konyaga vagy haldokló - lehetetlen kitalálni. Azt nem lehet panaszkodni, hogy minden benne a meleg, de a vérből törzs égett. És ez az öröm Isten néma állat visszautasította.
Napping Konyaga és több mint gyötrő kín, hogy helyettesíti őt pihenni, nem álmok kopott és összefüggéstelen túlnyomó Khmara. Khmara, amelyben nem csak a képeket, de még szörnyek, de óriási a foltok, a fekete, a tűz, és az állvány, és mozgassa Konyaga kimerült, és húzta magával messzebb és messzebb a feneketlen mélységben.
Nincs vége a területen, akkor nem hagy sehol! Jött az ő Konyaga szántó messze, és mégis nem a végéi. És meztelen, és virágzó, és tsepeneyuschee alatt egy fehér lepel - ez parancsolóan feszített és mélyült, és nem harcolni vele van, és közvetlenül veszi rabságba. Sem megoldani, sem meghódítani, nem drain lehetetlen: ez most a fele már halott - ismét embereket. Nem lehet megmondani, mi a halál és az élet. De még a halál és az élet első és változatlan tanú - Konyaga. Az összes kiterjedésű területen, a költészet, a tér; Konyaga érte - rabságból. Field szorítja enyhítette az utolsó erejét, és még mindig nem hivatkozik jóllaktak. Konyaga megy reggeltől estig, és előtte integet a fekete folt, és húz és magával rántja. Most leng előtte, és most, egy nap, hallott kiáltás: „Jó, jó, aranyos, jól törés !!!”
Soha nem aludt a tűzgolyó, hogy reggeltől estig a Konyaga szakadó folyamok forró sugarak; soha nem hagyja abba az eső, zivatar, hóviharok, fagyot. Mert az egész természet - anyja meg neki - és a csapás kínzás. Minden megnyilvánulása élete tükröződik a gyötrelem, minden virágzás - mérgezett. Van neki sem illata, sem a harmónia hangok illetve a színek kombinációi; nem érez, nem tudja, csak a fájdalomérzet, a fáradtság és a szerencsétlenséget. Hagyja, hogy a nap a víz természete a hő és fény, hagyja, hogy a gerendák az ő oka az élethez és az öröm - szegény Konyaga tud róla, csak egy dolog: hogy hozzáad egy új méreg a számtalan mérgek, melyek szövött életét.
Nem a munka végén! A munka kimerítette létjogosultságát; neki, ő fogant és született, és azon kívül, hogy nem csak az szükséges, hogy senki, de mint mondják körültekintő tulajdonosok okozza. Az egész légkör, amelyben él, célja kizárólag annak érdekében, hogy ezt nem teszi lehetővé, hogy fagyassza be, hogy az izomerő sugároz magából a lehetőséget fizikai munkát. Valamint az élelmiszer- és pihenés adagoljuk őt annyira, hogy képes volt elvégezni a leckét. És akkor hagyja, hogy a területen, és az elemek nyomorék, hogy - senki sem törődik, hogy hány új sérülések adunk a lábát, vállát és vissza. Nem a jóléti vágyát, és az élet, hogy bírja az igát munka. Hány évszázad viseli az igát e - nem tudja; hány évszázaddal viszi azt előre - nem számítanak. Úgy él, mint egy sötét mélységbe elmerül, és minden érzés elérhető egy élő szervezet, tudja, csak a fájó fájdalom, hogy adja a munkát.
Konyaga élete megtestesült a megbélyegzés végtelenbe. Nem él, de nem hal meg. Field, mint lábasfejűek, számtalan leeched hozzá csápok, és húzza, amelynek egy része a csík. Bármi külső otlichkami nem adta esetben ez mindig ugyanaz: megverték, megkínozták, alig él. Hasonlóképpen, a mező, hogy ő öntözi saját vér, ő nem hisz semmilyen napok vagy évek vagy évszázadok, de csak tudja, az örökkévalóságot. Az egész területen, ő elkóborolt, és itt-ott ugyanazt húzzák minden szánalmas csontváz, és mindenhol azt is, minden ugyanaz, meg nem nevezett Konyaga.
Egy csomó életet benne, halhatatlan, oszthatatlan és elpusztíthatatlan. Nem elhasználódott - csak egy dolog ez a tömeg és világos. De mi is ez élete? Ezért ő kusza Konyaga kötvények a halhatatlanság? honnan jött, és hová megy? - Valószínűleg valamikor a jövőben ezekre a kérdésekre válaszolni. De talán, olyan lesz, mint a néma és közömbös, mint a sötét mélységbe a múlt, ami által lakott szellemek világában, és odaadta az áldozat életben.
Konyaga szundikált, és mellette pustoplyasy át. Nem, első pillantásra, nem mondom, hogy Konyaga és Pustoplyas - egy gyermek apja. Azonban a hagyomány ez a kapcsolat nem teljesen elbomlik.
Élt a régi időkben, az öreg ló, és volt két fia és Konyaga Pustoplyas. Pustoplyas fia udvarias és érzékeny és Konyaga - faragatlan és érzéketlen. Hosszú tolerálta az öreg Konyagin neotesannost hosszú két fia vezetett pontosan illik sok gyermeket szülő apja, de végül megharagudott és azt mondta: „Itt örökre akaratom Konyaga - szalma és Pustoplyasu - zab.” Tehát azóta, és elment. Pustoplyasa tesz egy meleg istálló, szalma Myakonkov ágy méz etetni és itatni vele köles tele jászol; Konyaga és vezetett az istállóba, és dobott egy öl rothadó szalma: „Clap a fogak Konyaga Egy ital - kijutni a pocsolya.”.
Teljesen elfelejtett Pustoplyas hogy testvére él a fény, de hirtelen valami szomorú és emlékezett. „Fáradt, azt mondta nekem egy meleg istálló, és a furat táplált méz, nem fog menni a garatba köles Awesome; elmegyek, megnézem, mennyi az idő bátyám él!”
Úgy néz ki - en testvére ő egy halhatatlan! Megverték, mint bármi praktikus, ahogy él; táplálja, szalmával és él! És ami a mezőn azonban nézel, mindenütt és minden testvére forgatta; Most láttam itt, és pislogott szemmel - ő már ott kicsavarva lábak. Ezért minden erény, akkor a bot maga szomorú róla, és nem tudja összetörni!
És így kezdett pustoplyasy kör Konyaga pohazhivat.
Az egyik azt mondja:
- Ez azért van, mert nem lehet semmi üldözni, hogy működik az állandó értelme a sok felhalmozott. Rájött, hogy a fül nem magasabbak, mint a homlok, hogy ostor tompa nem pereshibesh, és él smirnehonko, minden kusza közmondások, mint Krisztus pazushkoy. Légy egészséges. Konyaga! Tedd a dolog, éberség!
Másik célunk:
- Ah, nem pedig a józan ész olyan erősen kellett az élet! Mi a józan ész? A józan ész - valami közönséges, a közönségesség világos, hasonlít egy matematikai képlet, vagy egy rendelést a rendőrséget. Ez nem támogatott Konyaga legyőzhetetlenség, hanem az a tény, hogy ő egy élet a szellem és a lélek az élet! És amíg ez tart a két kincset, Stick nem összetörni!
A harmadik azt mondta:
- Amit azonban a város ostobaság! Az élet a lélek, a szellem az élet - mi ez, ha nem üres permutáció értelmetlen szavak? Nem azért, mert Konyaga sebezhetetlen, hanem azért, mert az „igazi munka” maguknak talált. Ez a munka ad neki nyugalmat, és összeveti azt a személyes lelkiismeret és a lelkiismeret a tömegek, és ad neki toyu ellenállása, ami még évszázadok rabszolgaság nem lehet nyerni! Dolgozz keményen, Konyaga! nyugszik! gereblyézés! és inspirálnak minket dolgozni a mentális tisztaságot, amit pustoplyasy, örökre elveszett.