Néha azt gondolom, hogy rám nézel, és budt (líra de lionkur)

-Néha azt gondolom, hogy rám nézel, és ha nem lehet látni.
-Miért? - kérdezte.
-Nos, minden alkalommal valami úgy gondolja. Minden bár nem itt.
-Itt vagyok.
-Ön sokat változott az utóbbi időben.
-Miért lenne változtatni?
-Nem tudom ... Talán történt valami, amit nem tudom?!
-Nem. Semmi baj.
-Oké, ez nem számít - a lány elment a tükörbe, és kisimította a haját. - Kész vagy?
-Miért? - kérdezte óvatosan.
-Ne mondd, hogy elfelejtettem. Mondtam, hogy ma velem vacsorázni, anyám főzött vacsorát.
-Mi?!
-Nos, mit csinálsz? - Kate ideges.
-Először hallottam róla!
Hirtelen elkezdtem a pánikroham. A feje volt a rendetlenség. A gondolat, ismerkedés a barátnője szülei bedobták a meleg és a hideg. Ő egyértelműen nem volt kész az ilyen esetekre. Igen, sokáig együtt, de .... Számára ismerte a szüleit - egy fontos lépés. Úgy tűnik, egy komolyabb szintű kapcsolatokat. És ő nem akar mozogni ezen a szinten a Katya. Nem gondolta róla. Úgy gondolta, csak neki.
-Lehet, hogy nem ma? - sikerült.
-Nos, mit. Anyu főzött. És elmondom neked egy titkot, anyám készíti ízletes és ...
-Nincs kétség. Csak ...
-Mi „csak”?
-Csak ... nem tudom.
-És véleményem szerint ez nem könnyű! Minden nap a kapcsolatunk egyre nehezebb!
-Nos, nekem, mit kell tennem? - kérdezte, fel-alá járkál a szobában.
-Nem tudom. Legyen minden lesz a tervek szerint.
-Megismerjék a szüleid?!
-Igen.
-Nem tudok.
-Hogy miért. - Nem tudtam elviselni a lány, és költözött sírni. - Mi a baj ezzel? Nem vagyok egy anyakönyvi hivatal húzás.
-I - sóhajtott - Nem tudom megmondani, miért vagy ideges ...
-Te beszélsz a folyamatos árulás. Tehát tudom, mindent. Mindenki tudja - nézett lefelé.
-Nem, nem arról van szó ... - mondta csendesen. Még csak nem is fájt, hogy tudta, az ő kalandjait.
-Van valami mást!?
-Nem tudok ...
-Igen, abba ismételje állandóan a hülye „nem”! Jobb csak mondani. Aztán fájni fog. És nem akarom a barátaim azt mondták később. Nem tudom, hogy mi az igazán ott a titkot, amit ... Oh! Beszélj!
-Nem szeretlek, szeretlek ... én nem ...
Ő visszariadt tőle. De tegnap, azt mondta neki, hogy szereti, és nélküle élni nem lehet.
Valaki nehéz mondani, hogy „szeretlek”, de valaki ezek a szavak nem jelentenek semmit. Amikor azt mondta a barátnője, hogy szereti őt, úgy érezte, semmi. Nem érdekelte, hogy ez a három szó nagyon fontos számára. Nem hiszem, hogy ez fájdalmat okoz, ezért hanyagul a „szeretlek”. Mert még soha nem szenvedett. És én nem szeretem. Amíg meg nem szereti. Vagy ez már szerelem ...
-Kitűnő - mondta. - Kitűnő.
Sietve beszerzik a szükséges dolgokat, ő azt hajtogatta:
-Kitűnő.
Ott állt félre, és nem próbálja megállítani, vagy megmagyarázni valamit. És miért?
-Kiváló ... - Katya dobta, becsapta az ajtót.
Elment. Ott állt a közepén a folyosón. Egy. A feje, ismételt ... újra és újra. Ajtó. Búcsú pillantásra. „Kiváló”. Újra.
Hirtelen kialudtak a fények a lakásban.
Elment. Becsapta az ajtót.
Felkapott egy csomag cigarettát. Ő világít Sötét.
-És most mit kell tennie? - lihegte.