Nem tudok élni nélküled, szerelmes versek és a kedvenc kedvenc
Emlékszem az édes teste
A mély csend simogatta és melegítjük,
Hogy finom kezek keresett hő
És az ajkak súgta szeretlek.
És most már emlékszem, és sírni,
Csak nélkül nem lehet élni veled,
És csak Isten tudja a világ,
Hogy hiányzol.
És hallja csak a csend
Ahogy suttogom: „Sajnálom ...”
Sajnálom, kedves, kedves,
Sajnos nem könnyű nekem egyedül.
Nem várom el a csalást én,
Sajnálom, én kábultan,
És a köd a boldogság volt,
És hogy szerettél.
És mi most? Mit kell tenni?
És most azt mondom?
A értelme, mert amit mondasz,
Számomra ez olyan, mint ha nem megbocsátani.
És szívedben az ajtó zárva van most
Kopogtatni, de van egy hóvihar,
Csak most jöttem rá,
A lelked most télen.
Szerelem sokáig tartott,
És tőlem most már messze,
És ugyanakkor te mellém
Te vagy a szívem, arcod gyönyörű szemek,
Most már csak az éjszaka simogatja,
Ó, ha tudnád, mennyire hiányzol.
Hogyan akarok nézni a szemébe
És kapunk egy mély pillantást, mindig emlékezni,
Hogy a következő elválasztási,
Emlékezés őket, felejtsd el az összes lisztet.
Szeretném teljesíteni az álom egy
Rólad dédelgetett álom,
Bárcsak újra eljött ölelni téged,
Egyedül nyomja le és soha el nem engedni.
Szorosan nyomja meg a kezét,
Tehát újra, hogy megakadályozzák szétválasztás.
És máris az ajtónál várakozó,
Ha jön.
És akkor jön, látom és értem,
Meg fogják érteni, hogy mennyire szeretlek!
A szemébe nézett, azt mondod, hogy „nem” ... és én elmegyek ...
Ezekből szavak kimegy csillagok
A hold felrobban darabokra,
könnyek folyni fog a szemem,
Múltkor azt mondja: „Sajnálom”
Akkor azt fogja mondani, mint fáradt voltam a várakozás,
Megyek a tetőre, és megtanulni repülni
És rájössz, hogy ez nem egyszerű, ha kíváncsi
De ez már túl késő lesz.
És egy könnycsepp fut végig az arcán.
És hallom az utolsó szó: „Megbocsátok”
A szemében a sötét, haldoklom ...
Vedd írta (a) Moderátor