Nem érdekel, mit mondanak az emberek (Margot)
Nem érdekel, amit az emberek mondanak.
Nem érdekel a véleménye a tömegben.
Ők természetesen elítélik,
De a szavak értéktelen és ostoba.
Nem tudják, hogy a mámoros érzések,
Ha találkozol kedvenc világos szemek.
És nincs hely a szívében a fájdalom és szomorúság,
Mert könnyek, szenvedés és szomorú mondat.
Az egész világ az egy szempillantás alatt virágzik,
És az illata szenvedély mámoros,
Jössz hozzám éjjel egy meleg májusi
Szó nélkül a szerelemről.
És én nem kérdezem olyan szavakat vagy vallomások -
Még mindig nem tud hazudni nekem.
Tudom - nem szeretem - ez fáj
De vágtam vissza.
Én már nem tagadják meg,
Mondd meg élesen: „Menj innen!”
Végtére is, értem, és akkor a fény elsötétedik,
És a szívem megállt a mellkasában.
Nem akarom, hogy a jövőre gondolni, és -
Megrémít és megrémít.
Úgy érzem - menjen el, és akkor nem tudom
A halál egy magányos lélek.
Azaz, ahogy mondani szokás, „enyém”, abban az értelemben, hogy a lélek
Nem volt ez egy kicsit idősebb,
De ez így van, akkor felejtsd el, alig!
Önbizalmát egy speciális felvonulás
Ő húzott ki az élet a lét.
Egy okos és szép hang,
Alig szólt egy pár közös mondatok.
Szempillák, kissé morgnot játékosan,
Absinthe keserűségét így az ajkak.
Azon az éjszakán, tudtam, hogy semmi sem fog történni,
De olyan volt, mintha a robbanások két világ.
Ő egy sámán a szívverés tambura,
Amely felélesztette nekem szerelem.
Akkor éltem, csodáltam benned,
Az egyik, hogy én dobta a világ a lábai elé.
Veled egy pillanatra elhagytam, viszlát
Ha időnként nem tudta elhagyni.
És te várt, és a gyertyák nem szűnik meg,
Várom rám, mint egy feleség várja a férjük.
Te és én nem csak minden így volt,
Volt nekem fényében minden igényt!
Szerelem jött, nem felelt meg a pálya szélén,
Boldogság fészkel a házban két.
Napok át egymást a csengő
És így szép az élet édes pillanat!