Goncharov Ivan Aleksandrovich
- Helló, szomszéd - mondta hirtelen Tarantyev nyújtás bozontos kéz Oblomov. - Miért hazudtál a mai napig, mint egy pakli?
- Ne gyere, ne gyere: a hidegtől! - Oblomov mondta, mögé bújva egy takarót.
- Itt van egy másik -, hogy ő találta fel - a hideg! - wail Taranto. - Jó, jó, a kezed, ha adott! Hamarosan 12:00, és hazudik!
Azt akarta, hogy szüntesse Oblomov az ágyból, de figyelmeztetett rá, csepegtető lába gyorsan és azonnal kaptam, mindkét cipő.
- Én magam most szeretnék felkelni - mondta ásítva.
- Tudom, hogy felkelni: azt közösült ott ebéd előtt. Hé, Zahar! Hol vagy, te vén bolond? Nézzük gyorsan felöltözött úriember.
- És te tekercselni egy percet, mielőtt a Zahara, majd a fényt! - Zahar beszélt, belépett a szobába, és dühösen nézett Tarantyev. - Vaughn trodden mintha házaló! - tette hozzá.
- Nos, még beszél, tökfilkóra! - mondta Tarantyev és felemelte a lábát, hogy elérje a hátán egy elhaladó Zahara; de Zahar megállt, és feléje fordult, és felborzolódott.
- Csak itt tronte! - morogta dühösen. - Mi ez? Megyek ... - mondta, és a papok megy vissza az ajtót.
- Elég neked, Micah Andreitch mit nyugtalan! Nos megérinti? - Oblomov mondta. - Gyerünk, Zahar, amire szüksége van!
Zahar visszatért és pillantva Tarantyev fürgén csúszott mellette.
Oblomov támaszkodva azt, vonakodva, mint egy nagyon fáradt férfi felállt az ágyából, és kelletlenül, ahogy megy a nagy szék, leült, és mozdulatlan maradt, mint falvakban.
Zahar vette az asztalról, rúzs, fésű és kefe, pomádé fejét, nem a középső, majd megfésülte ecsettel.
- Mosás Most, legyen? - kérdezte.
- Egy kicsit több Megvárom - Oblomov válaszol, - és akkor megy, és elképzelni.
- Ó, te itt? - Tarantyev hirtelen azt mondta, fordult Alekszejev, miközben Zahar prichosyval mint Oblomov. - Nem láttam. Miért van itt? Mi az unokatestvére, amit egy disznó! Azt akartam mondani, hogy mindent ...
- Mi unokatestvére? Nincs családtag ott - félénken válaszolt elképedt Alekseev, meresztett Tarantyev.
- Nos, ez az egy, mi mást, mint ez. Afanasiev nevét. Hogy is nem rokon? - relatív.
- Nem vagyok Afanasiev és Alekseev - mondta Alekseev, - én nem relatív.
- Ez nem egy relatív! Ugyanaz, mint te, csúnya, és az ő neve is Vasilem Nikolaichem.
- Őszintén szólva, nem rokonok; nevem Ivanom Alekseichem.
- Nos, egyébként, mint te. Csak ő egy disznó; Mondd meg neki, ez olyan, mint látni.
- Nem tudom, hogy őt, még soha nem látott, - mondta Alekseev, megnyitva a burnótszelencéjét.
- Hadd dohány! - Taranto mondta. - Igen, van egy egyszerű, nem francia? Ez - mondta szipogva. - Miért nem francia? - szigorúan tette hozzá később. - Igen, még mindig egyfajta sertés nem láttam, hogyan rokon, - folytatta Taranto. - vettem egyszer ő is a két lesz, kölcsön ötven rubelt. Nos, ha a pénz ötven rubelt nagy? Mivel úgy tűnik, ne felejtsük el? Nem, ne feledje: egy hónappal később, amikor sem találkozik: „És mi szívességet?” - mondja. Fáradt! Sőt, tegnap a mi osztály jött: „Ez így van, akkor azt mondják, a fizetést kapott most adhat.” Adtam neki egy fizetés: ment minden szégyelli, így alig tudta megtalálni az ajtót. „Szegény ember, nagyon helyes!” Mintha én nem! Azt, hogy egy gazdag ember, ezért tette le ötven rubelt! Engedd meg, hogy honfitársa, szivar.
- Szivar ott egy dobozban - Oblomov válaszol, rámutatva, hogy a könyvespolc.
Ő elgondolkozva ült a karosszékben az ő lusta szép hozzáállás, nem veszik észre, mi folyik körülötte, nem hallgat amit mondott. Úgy nézett ki, szeretettel és megsimogatta a kis, fehér kezét.
- E! Igen, ez mind ugyanaz? - szigorúan Tarantyev kérdezte, miközben egy szivar és nézi Oblomov.
- Igen, ugyanaz - Oblomov válaszol automatikusan.
- Mondtam, hogy már vásárolt más tengerentúli? Itt van, hogyan emlékszik, amit mondanak! Lásd még, hogy a következő szombaton biztosan volt, de ez nem jött sokáig. Látod, mert amit szemetet! - mondta, és rágyújtott egy szivarra, és legyen egy füstfelhőt a levegőbe, és a többi miután részt magának. - Tilos a dohányzás.
- Azért jött, ma korán, Micah Andreich - Oblomov mondta ásítva.
- Nos, én fáradt, vagy mi?
- Nem, csak észre; akkor általában csak jönnek vacsorára, és most éppen csak az első órában.
- Szándékosan előre jött, hogy megtudja, melyik ebéd lesz. Maga az összes szemetet adsz nekem, így tudom, hogy valami, amit mondtam szakács ma.
- Találd ki, ahol a konyha - Oblomov mondta.
Elhagyta Taranto.
- Könyörülj! - mondta visszatérve. - Marhahús! Ó, testvér, Oblomov, nem tudom, hogyan él, és még a földesúr! Mit uram? A nyárspolgár él; Nem tudom, hogyan kell bánni egy ismerősének! Nos, madeira vásárolt valamit?
- Nem tudom, kérdezd Zahar - szinte hallgat rá, azt mondta Oblomov - igaz, van a bor.
- Ez a régi-tól a német? Nem, ha úgy tetszik az angol boltba vásárolni.