És én nem kérem, hogy segítsen! „A honlap pszichológus Vladimir pýgacha (Budapest, Magyarország)
Aztán egy középkorú nő, két zsák a kezében halkan, mintha magában, azt mondta:
- Hű, férfi sír.
Többen a buszmegállóban, magamat is beleértve, mintha nem is hallotta, érdeklődéssel a ravasz pillantást a rossz irányba. Valóban, tíz méter vissza hozzánk állt görnyedt férfi lehajtott fejjel.
- Valóban, sírás, - villant át a fejemen.
És az asszony, látva mások reakcióit, bátrabban, és hangosan azt mondta:
- Tény, hogy a férfiak ritkán sírnak nyilvános!
Aztán tolódott a táskát az egyik kezében, és visszament a férfi együttérzéssel megölelte, és megkérdezte:
- Ember, segíthet?
A válasz teljesen váratlan volt. A férfi összerezzent (valójában csak felugrott a helyszínen!) És akkor a lány felé fordult. Az arcán keveréke volt a düh és a csalódottság. A kezében volt egy kamera. Tudod, a szakemberek előtt volt ilyen széles látószögű eszközök „Leika” 30-as évek, amikor a téma A keresőbe nézve felülről. A keze, és ő maga, kék volt a hidegtől.
Szó szerint azt kiabálta:
- Ó, Istenem. Hol vetted a kezem. Ki kérte, hogy beleavatkozni!?
- Igen, segíteni akartam.
Az ő sír, rájöttünk, hogy a fotós itt áll egy hosszú idő, és elkapja a keresőben templom a háttérben a felhők és a repülő madár. És ő nagyon megdermedt. És amikor mindez véletlen, és ő már megkezdte nyomja meg a start gombot, majd kiderült, ezt a lágyszívű nő.
A szegény asszony volt sajnálom látvány. Az ajka remegett, szeme szöktek a könnyek. Ő beszélt összefüggéstelenül.
Az egyik tanú a jelenetet, egy intelligens ember a nyugdíjkorhatárt, megrázta a fejét, és azt mondta:
- Így már szeretne segíteni.
Ebben az időben a busz megérkezett, és mindannyian tömeg rohant, hogy földet.
- Itt az életben - és arra gondoltam, - ha valóban segíteni akar.