1. rész Kreatív sarok fufy
- Fázik?
A meleg lélegzetét megérintette ajkamat.
- Nem, - alig hallható hangon mondta.
Azt tartotta, meztelen, súlytalan érzés az egész, mint egy finoman kerületi rám, s forró kezek és lábak.
- Te remegés, - suttogtam.
Csillogó ezüst holdfényben, a víz nyaldosta körülöttünk, visszhangozva a hangját.
Azt erejével erőltetett egy mosolyt, csúszik egy pillantást a görbe nyakát.
Az illata a bőr és a haj burkolta az arcomat, nem engedte a gondolataimat.
- Csak ... - suttogtam - csak most is szeretnék, hogy én ... Láttalak ... ilyen hosszú ideig képes kontrollálni magam ...
Odahajolt, és gyengéden megcsókolt.
Megható szelíd ugratás érintés.
- Nem akarom ... - alig hallható hangon azt mondta: - Nem akarom, hogy tartsa magát a kezében ...
Finom mozgás - és megint elkapta az ajkát.
Ő nagyon vonzó és édes.
- Ha én nem hoztak itt és most, mint egy vadállat, - súgtam borzongva érzés - ez nem jelent semmit ...
- Mit jelent ez ...? - Ujjai kusza az én nedves haj, húz egyre közelebb és közelebb. - Tudni akarom, hogy ...
Ismét tapadt az arcomra, megfogta az arcát meleg kéz - Becsuktam a szemem, engedelmesen követi őt, legyengült, alázatos, készen arra, hogy hagyjuk, hogy mindent. Gyújts egy gyertya lángja lobogott az ajkát, ugratás nekem, ígéretes, hogy felfedje egy új és más, még ismeretlen rejtély számomra. Lassan, de félénk, forró nyelvével csúszott a számat és az ismerős édes borzongás futott ellenőrizhetetlen hullám hátamon.
Felnézett az ajkam, hogy lélegzethez jusson - egy pillanatra. Én még mindig képes elengedni.
Saját ajka a nyakán - ő íze, nedves, nyúlós, rendszeresen égő torkom, áramlott át a testem le összefonódott meztelenségét - kényszerít szorult kezét a gyűrű, ahol ő volt.
A kezem megérintette az arcát, fürdött puha pirosító.
Azt emelte az arcát, arra kényszerítve, hogy nézzek a szemébe - a szálak az ő hosszú, nedves haj, hullám fekvő meztelen vállára, tükröződik a hideg ezüstös hold fényében.
- Mondtam bántani ...?
Ujjai megérintették az arcomon - ő még lélegzik egyenlőtlenül.
- Akkor mi ...?
Hallgattam a dobogó a mellkasomban, mint egy rémült madár finom, az ő kis szíve.
- Tehát édes ...
Megérintett egy ujjal ajkaim.
- Szeretnék valami ...
Szempilláit lebegett, és megdermedt, kimérésében másodperc csend és nyugalom messze fúj a tenger.
A lába köré me feszesebb, és ő megfogta a kezem, és lassan elhelyezte a mellkasán. Ránéztem, és érezte a vér rohanás az arcán, és azonnal kapott csapdába annak elsötétedik, kitartó pillantását.
- Azt akarom, hogy hozzám érjen ... mindenhol ...
A szavak elhaltak bennem, nem tud elmenekülni.
Lassan, a kezem elindult lefelé vezette a kezét - osyazaya, tanulás, a betolakodó. Az ujjaim voltak bátrabbak, mint én, miután csak egy pillanatra magabiztosan és gyengéden simogatta az ismeretlen meleg remegő kereksége.
- Örülök, hogy ...
Azt hiszem, alig hallotta suttogva.
Ő volt nekem jó. Olyan jó, hogy ő kért többet, mint én most.
Több, mint tette abban a pillanatban az ujjaim.
Az ilyen obszcén ilyen mohó.
Úgy érezte, hogy kifejező teljessége a kezében minden nyom nélkül - a természetes, csapkodott, mint maga az élet. A kezem lassú és kitartó, fogása minden mozdulatát, minden imbolygott a meleg tiszta vízzel. Kapaszkodott nekem a kerekség, puhasága csábító vezetni ujjain újra és újra.
Ujjazás, préselés, simogató.
Merészen kisajátítsa minden porcikáját meztelen - a hajlékony és szellemes frank. Azáltal, hogy magát, hogy felhívja az íze - az íze a tökéletesség, amely most teljesen birtokában a kezem.
Borzongás futott végig a testén, húzza ki őket a mellét, egyik a másik után csendes sóhajt az öröm - most ész nélkül engedelmeskedett az ujjaim, és megpróbálta elkapni a minden mozdulatát, ha engedelmeskedünk neki.
A víz folyt körül meztelen testek, követi a mozgását, a pezsgő és a csillogó a meztelen bőr, ajkamat csábító annak gyengédség és szinte elviselhetetlen édességét.
A testem, elmém kitartóan követelte egyre több mély és abszolút hatalom ...
Ismét találtam ajkát a lány meleg, enyhén duzzadt az én kitartó csókok ajkak - éhes lélegzik, ő ízlése, az általuk kért meg, hogy beszéljen hangosabban. Óvatosan szóló első ártatlan pálya le a nyakát, lejjebb és lejjebb, a nyaki depresszió ... Szinte könyörgött, alázatosan és türelmesen várta a választ. Hadd ...
A karom köré tekert a dereka, emelte ki a vízből - Elkaptam szája csillogó csepp abból származó, érezte a nyelvén könnyű illat bőre, édes vér, remegő öröm az én touch. Az ujjai összefonódnak hajamban velem, így nekem még egy esélyt, hogy lépjen vissza.
Mivel, ha tudnék.
Mintha találtam volna az erőt, hogy ...
Az ajkam mohón kapaszkodott mellét. Úgy érezte, hogy íze, ő kerek, hajlékony lágyság, újra és újra lelkesen megérintette a nyelvét a mellbimbó - ez az érzékeny hangszóró aláírni vele női érzékiség, osyazaya izgatottságát, mint a saját, könyörtelenül ugratja az ő érintés: a fény és alig észrevehető, a kitartó és igényes.
Éhes voltam ragadozó, aki vágyott rá.
Én szenvedélyesen szereti a férje, nem tudva, kimerültség, és a határ között éjjel-nappal.
Több százezer perc, nap, év, érzéki, megszabadítjuk a bilincsek ártatlanság, közel ...
Felszabadított engem békén ...
Nyögés szökött az ajkát - odahajolt hozzám, nem tud megbirkózni a levegőt, engedelmeskedve a mozgás ujjaim lassan felvázolja az ívét, vékony csípő.
- Semmi baj ...?
Lehet a hangom rekedt egy furcsa elfojtott vágyam ijeszti?
A nyelve ismét leégett a számat, élvezi a simogató csókot.
- Igazad van ...?
A lány hosszú, édes borzongás szolgált nekem választ abban a pillanatban, amikor az ujjaim esetlenül csúszott a lába között, remegő megható meleg, duzzadt redők.
A szája tátva maradt, szaggatott légzés - ez volt minden ott együtt a kezem, tanulás, tanulás, felfedezni önmagát. Megfelel-e a simogatás lehetne még korlátlan? Van bőre lehetne még finomabb, szinte a legjobb, tele meleg lüktető vér és csábító kísértésnek?
Az ajkai közel remegő ujjaival megszorította a vállamat, felé a kezem egyszerű, természetes mozgások, mint az élet.
- Kérem ...
Hallgattam rá alig hallható szó, nekem címzett megfoghatatlan, mint a fény a hullócsillagok.
- Itt vagyok, drágám ...
Az ajkam megérintette, és belenéztem a sötét szemek, remegés egyre növekvő érzése elkerülhetetlen legfontosabb esemény köztünk.
- Mondja meg, mit akar ...?
Ő lesütötte a szemét, szigorítása karjait csomagolópapír a nyakamat.
- Akarsz ...?
Ő alig észrevehetően bólintott, nem tud megbirkózni a levegőt.
- Ő ... - mondta halkan, és megszorította a kezem le.
Az ő perzselő csók, mint egy kis kevert illata vérét lázas, fájdalmas, üdítő. Nem ad nekünk mind, hogy felépüljön a halálos és lassú invázió én mohó ujjak egy keskeny forró meleg testét ...
Az sem hasonlítható ...
Rövid zihál öröm kórusban tudásom lassúsága nőies lényege - egy búcsú tisztelgés az ártatlan tisztaság, amely megnyitja a ketten egy új, hosszú utazás, tele őrült felfedezés.
Egy másik lélegzetét.
A túlfeszültség a víz.
Remeg a kezem, annyira emberséges és az érzékiség ... és lehetetlen, csábítóan izgatott ...
Még egy kicsit mélyebbre ...
Remegett az izgalomtól, hogy úgy érzi, hogy feszes, rugalmas gyűrűk egyre beburkolja én, vakon engedelmeskedik a természetes ősi ösztön ...
Sírt, alig észrevehető szorította rugdossa nekem, ha én vagyok a rövid mozgás
legyőzte az utolsó láthatatlan vonal. Ő átölelte, remegés, alázatos, minden kiszolgáltatva saját legbensőbb érzéseit ...
Kinyitotta felém ...
Nyisd én minden kapcsolatot.
Ahol én nem akarom.
Nem tudom, ha ő hallotta.
Látod, az ajkaim suttogott.
Víz érint bennünket mindenhol. Azt behatolt után én türelmetlen tenyér a rejtett sarkokat a testét. A súlytalan, csupasz test, fogadta a kitartó ragaszkodás ilyen mohó lemondását.
Nem tudtam tovább várni.
Vágya, hogy illata is isteni, finom intim érzékiség folynak le az ujjaim. Calling, húz ígéretes nehéz páratlan boldogság.
Kezem megfogta a feszesebb, képtelen elengedni. Türelmesen fogta izzadt, az utolsó pillanatban az ártatlanság próbál menekülni indiszkrét penetráció.
Lassan, mintha kelletlenül lecsúszott a meztelen test nedves, becsomagolta hajlékony, vékony lábak.
Mint bilincseket.
Hot elviselhetetlen édes bilincseket.
Elnyelő nekem egész. Mad, éhes, feledkezett türelem.
Hallottam egy csendes sóhaj ajkát.
Aztán egy másik. És még egy.
Kerestem a választ. Így egy lépés a másik után.
Ragályos az ajkát az ajkát, az sóhajok, a lélegzetét.
Igényes. Koldulni.
Osyazaya minden sejtjében bőre meleg, a gyengédséget, a meztelenségét.
Elfogadó lány válasza valaha tartozott békén.
Squeeze kezét, és az utolsó pillanatban haldokló az öröm, nem engedheti meg magának, hogy felejtse el, és önző átadásával a saját érzéseit, hogy felrobban a végén az út, ömlött milliárd csillogó csillag a sötét, így elérhetetlen ég.
Érzéki, méh kiáltás hagyta el ajkát, kitöltve a csend, remegés engem leginkább a földre - visszhangozva a őrület, még mindig nem hiszik, hogy én voltam az oka az ő örömére. A remegés rázta meg, átadva nekem - kezét úgy tapadt a vállak, rám nézett üdvösséget az árvíz az érzéseit.
Gyönyörű volt.
Ez az első alkalom, hogy megtalálta a módját, hogy a szeretet, és anélkül, hogy ott legyek uporhnuvshaya gondtalan kis madár.
- Köszönöm ... - remegő ajka az enyém megint égő torkomon.
Azt belekapaszkodott a gyengédség, és hallgatta a féktelen dobogó az ő kis szíve.
Ismét jön vissza hozzám az égből.